Nincs is szebb emlék az első randiknál. Mert ugye jó visszagondolni a másodikra, a harmadikra, a sokadikra meg még jobb, de a legeslegjobb, az az első. Imádom őket. Persze nem a "találkozunk, aztán hátha lesz valami" randikra gondolok, hanem amik után ténylgesen van is valami. Nem feltétlenül szerelem, egyszerűen csak boldogság. Nekem erre van szükségem, boldogságra. De végülis, kinek nem?
Szóval az az első randik után boldog vagyok,amennyiben érzem, hogy majd követi második.
De kezdjük az elején...
Első randi Bandyval:
Nem sok barátom volt eddig, de nem is igazán bánom ezt. Bandyt viszonylag későn ismertem meg, akkor voltam 17 éves. Első barátnak kicsit megkésve jött. Tulajdonképpen nem is jósoltam esélyt a dolognak, több okból sem. Például, hogy sosem tartottam magam olyannak, akire szüksége lehetne egy pasinak, és ez azt hiszem abból adódik (adódott), hogy nem tartom magam szépnek, azzal a közhellyel meg nem igazán értek egyet, hogy csak a belső számít semmi más. Aki külsőleg nem vonz, azzal maximum barátság lehet. Én legalábbis nem tudnék közeledni egy olyan fiúhoz, akiben nem látok számomra vonzó vonásokat. De ezzel azt hiszem mindenki így van.
Szóval gondoltam Bandy is így van ezzel, meg hát miért is venne észre engem, mikor ő annyival okosabb és jobb fej, mint én. Én meg ott vagyok a kis hülye csaj, aki hogy odavan érte.
Az volt a furcsa, hogy bár nem hiszek az első látásra szerelemben, de őt csak úgy megláttam és bumm. Később persze rájöttem, hogy ez nem volt szerelem, de akkor még nem igazán éreztem a különbséget szerelem és belehabarodás között.
Az volt az egyetlen, ami némi esélyt adott a dolognak, hogy volt egy közös barátunk. Reméltem, hogy ez majd a segítségemre lesz kicsit. És lett is. De sokszor majdnem elszúrtam, még az első randi előtt. Mert megbeszéltük, hogy találkozunk, de akkor még nem randiként, mert a közös barát is jött volna. Egyszerű délutáni fagyizásnak indult. Persze számomra több lett volna és ezt ő is tudta, mert valaki elkotyogta neki. Később lemondtam az egészet, mert nagyon féltem a visszautasítástól és a saját komplexusaim foglya lettem.
Utána megbántam, de már nehéz lett volna visszacsinálni. A közös barát mégis visszacsinálta. Írtunk neki egy sms-t, letudtuk annyival, hogy "Edit hülye" és mégis megyünk fagyizni. Bántam is én már akkor, hogy mit gondol rólam, csak végre találkozhassak vele.
Valami tök jó ruhát akartam felvenni. Előtte közölték velem, hogy a kihívó (pontosabban kurvás) öltözködést nem szereti. Nem mintha lett volna olyan ruhám, de azért megköszöntem a tanácsot. Csak kicsit szerettem volna jobban kinézni, mint a hétköznapokon. Nem sikerült, pontosan olyan voltam, mint máskor. Annyi különbséggel, hogy az egyik legjobb barátnőm, Marika kiszedte a szemöldököm. De nem volt sok idő, nem lett valami profi munka. Azt hiszem még vérzett is. Akkor teljesen kikészültem, mert hogy menjek randizni vérző szemöldökkel? Tettünk rá púdert. Valamennyit használt, de elég sovány vigasz volt ez már akkor.
Aztán jött a fagyi. Tök ari volt, kérdezte mit kérek, meg minden. De én nem igazán szeretem, ha költenek rám. A mai napig sem. Attól olyan lehúzósnak érzem magam, pedig távol áll tőlem. Szóval egy gombóc fagyit kértem csak. De jobb is volt, mert idegességemben az is ott olvadozott a kezemben, olyan lassan ettem. Közben őt figyeltem. A cipóje orrától egészen az utolsó hajszáláig. Minden tetszett rajta. (Jah azt elfelejtettem, hogy a közös barát közben felszívódott, amiért nagyon haragudtam rá eleinte)
Jól elbeszélgettünk és én szívtam magamba minden egyes szavát, minden kis információt róla. A legjelentéktelenebbeket is. Hogy macskája van, meg valami a szúnyogokról, meg ilyesmik...
Tulajdonképpen ennyi volt az egész: jót beszélgettünk, miközben én kínosan ügyeltem arra, hogy ne mondjak semmi hülyeséget, amivel végleg elszúrok mindent. Nem mondtam, vagy ha igen, akkor nem zavarta, mert a továbbiakban még volt találkozás. És egy kapcsolatnak nevezett, négyhónapos valami is.
Utána hazavitt kocsival, engem is meg a másik lányt is, akivel indultunk. Esett az eső. Erre tisztán emlékszem, mert nem volt nálam esernyő. A kocsiból kiszállva azt sem tudtam merjek-e puszit adni neki vagy ne? Amikor találkoztunk,akkor ő adott. Hármat, mert akkoriban az volt a divat a barátoknál. (Bár nem hiszem, hogy mi akkor már barátoknak számítottunk volna.)Szóval nem tudtam mit csináljak és ciki lett volna várni, hogy ő tegyen valamit. Kipattantam a kocsiból és elköszöntem. Utána nagyon bántam. Majd elsírtam magam, hogy hogy lehettem ekkora hülye. De szerencsére nem lett baj.
Ez volt az első randim Bandyval, és úgy általában is az első. A bambaságomat is ennek tudtam be. Mert a kevésbé besavanyodott csajok még a középsuli előtt elkezdik a randizgatást, én meg vén 17 évesen...Hát nem sok jóra számíthattam.
Első randim Misivel:
Bandy után voltak kisebb- nagyobb sikerek, meg kudarcok, de semmi említésre méltó. És utána jött Misi. Az első olyan pasi, akire visszaemlékezve, a rózsaszín köd elmúltával is azt mondom, hogy igenis szerelem volt. Nagy szerelem és legalább annyira csodálatos.
Őt interneten ismertem meg, az első volt, akivel találkoztam a netről. Azt hiszem nem sokkal Bandy után kezdtünk el beszélgetni a chaten, de akkor még nem igazán akartam tőle semmit. Gondolkodtam rajta, de azt hiszem a szívem mélyén nem terveztem semmit. Jó volt kicsit dumálgatni, meg úgy tenni, mintha...Magam sem tudtam mit akarok. És féltem. Felerősödtek a gátlásaim az első szakítás után.
Szóval,azt hiszem kicsit húztam a vérét, meg szeretek smsezgetni, chaetlni. Gondoltam arra jó lesz. Persze nem zártam ki minden lehetőségét annak, hogy lehet valami köztünk, de azt hiszem nem szerettem volna. Idősebb is volt nálam. Bandy egy évvel volt idősebb, Misi nyolccal. Ezt soknak éreztem akkor. Küldött képet és azon jól nézett ki. Kizártnak tartottam, hogy egy olyan jó pasit tudnék érdekelni. Olyan típusú pasi volt a képen, aki minden nőt megkaphat.
Utána valahogy elvesztettük egymást. Nem is tudom miért. Lehet, hogy kevesebbet chateltem, vagy mert úgy tűnt a távolság miatt nem tudnánk találkozni? De most elbizonytalanodtam, lehet hogy ez még Bandy előtt volt? Hm...mindegy, ez számít a legkevésbé a történet szempontjából.
Azt hiszem abban maradtunk, hogy ha egyszer Pestre jövök, és még aktuális lesz a téma, akkor találkozunk. De lehet, hogy ezt csak magamban nyugtáztam le. Pedig sokat gondoltam rá. Meg nézegettem a képet, amit küldött. Aztán kitöröltem, nem tudom miért.
És itt téma lezárva, Misi elfeljtve. Két teljes évre.
Utána jelentkeztem Pestre. Most nem tudom, hogy akkor kerestem-e meg, amikor beadtam a jelentkezést, vagy akkor amikor már felvettek. Szerintem a jelentkezéskor lehetett. Úgy gondolom, hogy myvipen láttam meg. (Még én küldtem neki a meghívót, azóta sincs több ismerőse.Csak azért regisztrált, mert nem tudtam máshol képet mutatni magamról) Eszembe jutott, hogy régen miben maradtunk és írtam neki. Emlékezett rám. Vagy csak azt mondta :)
(Na, mint kiderítettem ez így nem hiteles. Ő úgy emlékszik, hogy ő keresett meg engem. És utánajárva láttam, hogy valóban. Szóval akkor tényleg emlékezett rám, miközben én már lemondtam róla. Mert gondoltam, hogy egy jóképű pesti pasi bármikor talál mást magának. Miért emlékezne pont rám? )
És amikor felvettek Pestre, akkor elkezdtünk intenzíven smsezni. Rengeteg sms-t váltottunk. Aztán kiderült, hogy annak idején nem is saját képet küldött el, hanem egy haverjáét. Nem értem miért, mert ő annyival jobban néz ki. Küldött aztán saját képet, amit büszkén mutogattam mindenkinek. Jó pasi volt. (Vagyis most is az)
Aztán beleszerettem. Úgy, hogy nem is láttam élőben. Lelkileg kötődtem hozzá.
És feljöttem Pestre. Megbeszéltük, hogy vasárnap találkozunk, de végül szombat lett belőle. Annyira féltem. Ez más volt, mint Bandyval, mert Bandy már látott az első randi előtt, de itt megvolt az esélye, hogy csalódik majd. És az,amit javasolt, hogy "igent" vagy "nemet" mondjunk egymásnak arra a kérdésre válaszolva, hogy tetszik-e a másik, ez nekem hülyeségnek tűnt. Mert annál rosszabb nincs is, mint mikor a randi elején kapsz egy elutasítást, esélyt sem adva annak, hogy megismerjük egymást.
Nem csalódott, és ez jó érzés volt. Miután elhagyta ajkát az igen, én is boldogan és kicsit talán meghatva rebegtem az én igenemet. Pedig, ami azt illeti, (ha már a kulisszatitkoknál tartunk), nem a Misi típusú pasik az eseteim. De helyesnek tartottam és nagyon szerettem.
Legelőször a Stadionoknál találkoztunk, felmentem az aluljáróból és nem láttam sehol. Kicsit aggódtam, hogy nem jött el, vagy hogy valahonnan néz, de nem tetszem neki. Ez volt a legrosszabb, amire gondolhattam. Aztán jött, édes mosollyal.
Elmentünk a Margitszigetre, akkor mentem oda először életemben. Nagyon tetszett, bár kissé feszengtem, mert M a szigetnél is jobban tetszett. Már akkor tudtam, hogy kell nekem. És egyszercsak megcsókolt. Az egyik padon ültünk és ott. Annyira jó volt, csak ne éreztem volna azt, hogy mindenki minket bámul. Őt nem zavarta, egy idő után annyira engem sem.
Sétálgattunk, fagyiztunk, sütött a nap, fantasztikusan csókolt, szerelmes voltam. Lehet ennél szebb egy első randi?
Akartam róla egy kézzel fogható emléket is. Van is. Hoztam egy követ, onnan a szegetről. A minap megtaláltam, és színtelen lakkal befestettem. Tök szép lett.
Meg van egy fogkefém, amit együtt vettünk a Mammutban. Mert a randi után az egyik barátnőmnél aludtam, de otthon felejtettem a fogkefém. Vettünk egyet. És azt elraktam emlékbe.
Akkor azt hittem nem lesz több ilyen szép első randim. Szebb meg főleg. Azt hiszem tévedtem.
Lalival való első randim:
Ez nem lesz hosszú bejegyzés, mert nem is igazán volt első randink. Nem akartam tőle igazán semmit, mert öregebb volt nálam (sokkal). Annyira nem is tetszett külsőre sem. Helyes volt...korához képest.
Első randin gyrost ettünk. Pontosabban én nem ettem, mert nem voltam éhes. Késő volt már, meg ettem előtte. Ő sem látott a randi előtt, de nem is érdekelt tetszem-e neki. Nem voltak vele terveim.
Nem volt nagy szám, nem volt jó. Nem volt jó emlék. Semmilyen emlékem nincs róla. És ez a lehető legjobb. Mert nem akarok kötődni hozzá, emlékek szintjén sem.
Tibi és az első randink:
Igen, ha van első randi, ami képes túlszárnyalni Misit, akkor ez volt az. A legszebb, leggyönyörűbb.
Fehérvárról jött fel hozzám. Még ő sem látott azelőtt, ő is netről van, mint szinte mindenki. A déliben találkoztunk. Kicsit késtem is, mert őszintén szólva nem nagyon siettem. Annak örültem volna, ha oda sem érek. Nem voltam szerelmes, de nagyon kedveltem. És féltem, hogy ha nem tetszem majd neki, ha már nem leszek lehetséges barátnő, akkor a barátságát is elveszítem. Ezt nem szerettem volna.
És én el tudtam volna képzelni, hogy járjunk, mert nagyon kedves volt, okos, vicces és mindamellett vonzó (a képek alapján). Karácsony környékén kezdtünk el sokat beszélni telefonon és sms-ben. Az nagyon szép időszak volt. Annyira vártam, hogy láthassam, de a félelem visszafogott. Meg messze is lakott, nem lehetett olyan könnyen megszervezni a találkozót. És sokat dolgozott.
Aztán amikor egyedül éreztem magam, és szomorúnak, akkor meghívtam magamhoz. És másnap jött is.
Az volt az első randi, és én csak azt éreztem, hogy nagyon akarom őt. De gondoltam, hogy nem én vagyok neki a megfelelő.
Ott állt a pályaudvaron, hatalmas hátizsákkal, amiben az alvóscucca is volt. Meg munkából jött. Este volt már mikor ideért. Ő ott várt, én meg ugye késtem. Ez sajnos szokásom. Olyan szokás, ami itt ragadt rám. És ő várt. Aztán rögtön megismert, mondjuk látott már képeken. De a képek csalókák.
Vele is a Margitszigetre mentünk. Sötétben kicsit más volt. Alig láttunk valamit. De én meg akartam neki mutatni azt a tavat, ahol a kacsák vannak. Ahol Misivel is voltunk. Kicsit a nosztalgia miatt, kicsit azért, mert szép hely, és kicsit azért, mert így olyan lehettem, mint egy idegenvezető. Persze, hogy meg is találtam.
Előtte megbeszéltük, hogy majd adjunk egymásnak jeleket, hogy bejövünk-e egymásnak. Én nem vagyok jó a jelek fogadásában. Vagy csak kishitű vagyok. Nem vettem őket. Sőt, az sem tűnt fel, hogy én adok jeleket.
Állítólag adtam pedig. Egy ponton éreztem, hogy talán tényleg tetszem neki. Megfogta a kezem. Aztán egyszercsak, hirtelen megcsókolt. Istenem, de jó volt. Nagyon jól csókolt. Imádtam a csókjait. Azt nem mondom, hogy a legjobb volt életemben, de azt sem , hogy volt tőle jobb. Egyformán jó volt a Misiével. Ők ketten tudtak igazán jól csókolni. (Mert azt sem tud mindenki!!!)
És az első csók után rengeteg jött. Egy dolog zavart benne kicsit, hogy magasabb vagyok nála. (Érdekes, de az idő múlásával ez is elmúlt, mikor elkezdtem tökéletesnek látni.)
Utána visszamentünk a koliba, mert este volt, február és hideg. Gyalog indultunk el egy darabig. minden piros lámpánál megálltunk, ahogy rendes, törvénytisztelő emberekhez illik. És olyankor hosszú, és gyönyörű csókok.
És a metró. És a mozgólépcső. Mindig csak a csókok. A legszebb első randi. Pedig akkor még nem is voltam szerelmes. Mondjuk már akkor tudtam, hogy az leszek. Lettem is.
Nálam már jobb volt. Ha lehet még fokozni. Kettesben voltunk, zenét hallgattunk, én meg csináltam vacsit. Pizzát...az sajnos odaégett. Az egyik. Szégyelltem is kicsit. De nem csinált belőle ügyet.
Aztán jó sokáig ébren voltunk. Ha jól emlékszem, fél 4-4 körül még kikísértem cigizni.
És együtt aludtunk. Ő átölelt és minden szép volt. Reggel pedig csókok és búcsúzás. És a tudat, hogy a tündérmese nem ért véget. Mert egy tündérmesének csak boldog lehet a vége...előbb vagy utóbb.
Nem tudom,talán hogy rájön,hogy annál többet érek, hogy csak így eldobjon.Hogy jobb velem lenni,mint egyedül, még akkoris,ha nem én vagyok az igazi számára. De lehet csak én vagyok úgy vele, hogy a szeretetet is tudom értékelni,nem csak a szerelmet(ami egyébiránt még múlandó is). És talán abban bízom, hogy egyszer valamikor, sok csalódás után, Ő is rájön erre... 
