Mindenkinek van őrangyala, csak szabad szemmel nem láthatók. Vagy láthatók, de éppen nem tudjuk, hogy ő az. Lehet, hogy olyasvalaki, akit jól ismerünk.

Én nem tudom, hogy nem követtem-e el hibát akkor, amikor önkéntesen felvállaltam, hogy valaki (pontosabban valakik) őrangyala leszek.

De nem tehetek róla, vannak emberek, akiket nem tudok elengedni. És akik annyira fontosak, hogy fáj ha valami miatt szomorúak. Vigyázni akarok rájuk, mindenképpen és minden áron.

Ez lehet, hogy nem jó. Mert lehet valaki őrangyal, ha megkérik rá, vagy ha az igazi őrangyal nem végzi jól a dolgát. Mert van olyan, hogy nem végzi jól. Vagy nem végzi sehogy. De akkor sem jó, ha valaki önkéntes őrangyal, vagy inkább önkényes őrangyal.

Másfelől, ha az akinek szeretnénk jobbá tenni az életét, nem nehezményezi az önkéntességet, akkor az szinte engedély.

És olyan jó érzés őrangyalnak lenni. Érezni, hogy valami jót teszünk valakivel, akit rossz szenvedni látni.

Én magamnak tettem ígéretet. Olyan ez, mint mikor az ember azt mondja, hogy örökké szeretni fog valakit. Igen, van hogy ezek csak nagy szavak. De nálam nem. Én tényleg örökké szeretek, még akkoris amikor már gyűlölni akarok.

És amikor azt fogadom meg, hogy valakire örökké vigyázni fogok, akkor az is úgy lesz, még akkor is, ha már sok idő telt el.

Mert ez egy fogadalom, magamnak. És eddig kétszer fogadtam meg, két nagyon fontos emberrel kapcsolatban. Szerencsére nincs sok dolgom velük. Azért szerencsére, mert ez azt jelenti, hogy többnyire boldogok. Ha mégsem, akkor csak szólniuk kell, és megteszem, ami tőlem telik. Ha ez nem is sok.

Mert azt akarom, hogy boldogok legyenek, akiket nagyon szeretek...

Mint őrangyal,úgy követlek téged.