Ez a blogolás feltölt élettel.Vannak,akik rendszeresen olvassák.Háromról tudok.(Többen nem is igen vannak,mert nem adtam meg a címet)

És akik olvassák,nagyon kedvesek.

Ott van például az én drágám.Nem szól ám,hogy olvassa,de ma kiderült,hogy mégis.Szóval,ha ezt olvasod Kicsim,akkor tudd,hogy nagyon szeretlek.Bár ezt te tudod,mert mondtam párszor,meg remélem kicsit azért érzed is.És tudom azt is,hogy a múltkor megbántottam szegényt az egyik bejegyzéssel.Mert haragudtam rá.De nem is rá,hanem a pasikra általában.Sajnálom édesem.Gonosz voltam.

És ott van Zsu.Ő annyira kedves.Kicsit lusti,mint én.Imádom ezt benne,mert sorstársamnak érzem.És nagy rajongóm ám(ezt ő mondta).Mindig olvassa,amit írok.Azt mondta ügyes vagyok.És a verseim is tetszenek neki.Mondtam,hogy blogozzon ő is,de nem szeretne.Igaza van,jó érveket hozott fel.Pedig valami azt súgja,hogy tehetséges lány.Biztos ügyesen tud írni,ha akar.

És a végére hagytam az én drága Morcimat.Róla nem is tudom mit írjak,mert ő már szinte fogalom.Mindenki ismeri a Morci Rogers nevet(legalábbis elég sokan).Ő az én őrangyalom itt Pesten.És blogozik ő is(én vettem rá,szóval saját dicsőségemnek tekintem a blogját).És ügyesen ír,meg szorgalmas is.Csak pihenne többet,mert ha ennyit dolgozik,csak árnyéka lesz a régi Morcinak,aki néha kicsit hiperaktív,néha kicsit depresszívnek tűnik(de nem az!)és aki mindenkit jó tanácsokkal lát el,tartja a lelket az emberekben.Mintha tényleg őrangyal lenne,legalábbis nekem.Mert nem panaszkodik,amikor fárasztom a hülyeségeimmel(pedig ahhoz értek ám nagyon).

Na ez most kissé nyálasra sikerült,de tényleg szeretem őket.És persze nem csak őket,mert vannak még sokan,de ők jutottak most eszembe a téma kapcsán.És jól esik,hogy olvassák.Az meg külön,hogy tetszik nekik(nyilván ha nem tetszene nem olvasnák,gondolom én).És ezek az élet apró örömei,amit nemcsak értékelek,de ezek adnak energiát.

Köszönöm nektek,kedves Olvasók:D!

Ma hosszasan töprengtem azon,hogy menjek-e vásárolni,avagy sem.Egyfelől szeretem ha van otthon ez-az,másfelől nem nagyon szeretnék most költekezni(nincs is miből).

Aztán meggyőztem magam,hogy végülis baj nem lehet belőle,ha legalább egy kenyeret tartalékolok a hét hátralévő részére.Gondoltam jól van,kb 300Ft van nálam,sokat nem is tudnék költeni,ha elcsábulnék sem.

Hát igen,gondolatnak nem volt rossz,csak nem számoltam azzal a ténnyel,hogy van nálam bankkártya.

És akkor jön a költekezés.Mert ugye vannak az alap dolgok,amit meg kell venni.A többi viszont felesleges.

De mindig találok érveket(hülye érveket),hogy miért van szükségem arra,amit nem kéne megvennem.

Mert ugye van a sajt.Arra szükség van,hiszen milyen már a melegszendvics sajt nélkül?De tulajdonképpen melegszendvicsre sem lenne szükség ,hiszen van egy rakat főtt kajám.

Aztán tusfürdő is kell,mert olyan olcsó.Persze,az sosem árt,ha van.Na,de lagalább 5 sorakozik a fürdőben.Imádom az illatokat,mindig másikat használok(többnyire a legújabbat).És persze mindent be kell rakni a kosárba,ami olcsóbb,mint 100Ft,mert az nem pénz érte.Nem számít,hogy mi a termék,vagy hogy van-e rá szükségem.A lényeg hogy olcsó.Vettem már így olyasmit,amit soha nem használtam.

Aztán kell egy 2 decis gyümilé,mert lehet,hogy útban hazafelé megszomjazom(kb 10percre lakom a bolttól még gyalog is,az meg kevés a szomjanhaláshoz)Na,erről legalább lebeszéltem magam.

És a szokásos Raffaello.Nem is tudom miért,de valamiért imádtam eddig.Mostanság kezdem megunni.Nem is csoda,amennyit megettem belőle az utóbbi időben.Mostanság a jégkrémet kívánom,meg a krémest.Szóval Raffaellot sem vettem.

Még az újságoknál tűnödtem sokat.Mert fontos,hogy legyen otthon valami női magazin.Nem tudom miért.Ritkán olvasok.Többnyire netezek,abban a kis időben pedig amikor nem áll módomban a billentyűt püfölni,vagy órán vagyok vagy tévézek.Szóval az újság majd egyszer át lesz lapozva.Kéthetente jelenik meg,mire kijön a következő szám,végzek a mostanival.

Végül ott tartottam,hogy tele volt a kosár(mert itt legalább volt kosár,nem úgy,mint a székesfehérvári Intersparban,ahol kézben cipeltem a vásárolt cuccokat,mert nem vittem kocsit.Hiába na,kosárra számítottam)

És amin sokat gondolkodtam,hogy vegyek-e,az a Kinder tojás.Imádom,de nem is a csoki miatt,hanem a játékért.Csak mostanában már elég gagyik vannak benne.

Az új mániám a telefondísz gyűjtése.A Micimackós.Az amelyiket ilyen gömbből kell egy 100asért tekerni.Aztán jön,ami jön.Soha nem az,amit szeretnék,de azért aranyos mind(kivéve a hal,az a legcsúnyább)

Szóval úgy szórom a pénzt,mintha legalábbis sok lenne belőle.Spórolni kéne,de én is úgy vagyok vele,mint a szenvedélybetegek:majd holnaptól.Aztán egyszer majd csak eljön a holnap.

Tegnap vettem magamnak egy kis ajándékot.Egy combfixet.Annyira örültem neki.Múlt héten vettem egy felsőt,aminek harisnyatartó része is van és hiányzott hozzá a harisnya.

Hát tegnap megvettem:)Összevissza rohangáltam,hogy hol kéne venni,meg kicsit kínos is az ilyesmit kérni.(Lehet kicsit prűd vagyok-bár ezt Morci,Ditti és Zsu,akiket folyton boldogítok,vitatná szerintem)Na,mindegy,csak megkérdeztem az egyik fehérneműboltban-gondoltam ott van combfix is,nem volt.Akkor átmentem a másikhoz,tele volt a bolt szexi cuccokkal.Az eladó nagyon segítőkész volt,segített választani és még azt is elmagyarázta hogyan varázsoljam rá a harisnyatartóra.Sajnos nő létemre én nem értek az ilyen dolgokhoz.És tényleg jó a bolt,lehet majd még visszanézek.

Aztán otthon teljes harci díszbe öltöztem.Az első bigyókat(nem tudom,hogy hívják szaknyelven)sikeresen rákapcsoltam.A hátsókkal vért izzadtam.Valahogy nem akartak a helyükön maradni és folyton kikapcsolódtak.Aztán sikerült.Végül megállapítottam,hogy nem is olyan rossz,sőt a körülményekhez képest(mármint hogy nem vagyok egy nádszálkarcsú)még egész jól is áll.Mármint kihoztam magamból,amit hirtelen ki lehetett hozni.

Útban Székesfehérvár felé csak azon imádkoztam,hogy legalább egy kicsit tetszett majd neki,vagy tegyen úgy.Féltem,hogy a felöltözéssel járó szenvedést,az elutasítás okozta szenvedés fogja követni.Vagy attól is féltem,hogy talám kineveti majd azt,hogy mennyire túlzásokba essek,csak azért tetszem neki.

És végül tetszett is neki.Nagyon is.És megérte kínlódni azzal a vacakkal:)

U.i.:a mellékelt kép csak illusztráció(nem én vagyok rajta)

Honnan lehet tudni,hogy valaki szeret?Kimondani olyan könnyű,egy egyszerű szó:szeretlek.De nem feltétlenül rejlenek mögötte igazi érzelmek.Üres szó csak egy férfi ajkán,mellyel magába bolondítja a nőt.S ha érzi is,hogy szeret,a tűz kialszik,amint lángra lobban a másikban is.A férfi számára a viszonzott szerelem már nem kihívás,nincs küzdelem többé,nincs izgalom.

S ott marad a nő,elhagyottan,érzelmeivel küszködve,könnyeit nyelve,magában ismételve a kérdést,hogy miért?

De válasz nem jön,s talán nincs is rá szüksége.Újra csalódott,és tudja,hogy fog is még,mert egyetlen szép és hazug szóval hagyta magát rabul ejteni.S talán újra hagyja majd,mert sosem tanul a hibáiból.:(

Az első mindenből meghatározó,minden ember életében.Én mintegy vágyakozva gondolok vissza a csodálatos,vagy épp a távolról már csodálatosnak látszó első alkalmakra.

Talán a legrégebbi ilyen "első"emlékem,az első barátom,az első szerelem.Akkor olyan szépnek tűnt,és ott volt az a "végre észrevett"érzés. Akkor az nem jött össze.Ennek nagyobb részt én voltam az oka,meg talán az,hogy többet szerettem volna vele lenni,mint amennyit ő fontosnak tartott,és mint amennyit lehetett.És féltem kicsit,meg akartam felelni neki.De az elsővel mindenki így van,nem?

Aztán az első szakítás.Nagyon fájdalmas érzés.Azt éreztem,hogy valami nagy baj van velem,hiszen nem kellek már neki.De azt hiszem igazán sosem kellettem.És így visszagondolva ő sem nekem.

Ahogy múlt a veszteség okozta fájdalom,rájöttem,hogy nem az volt az első szerelem.Mert az első szerelem ezután következett.Ez nem csak szépnek tűnt,ez az is volt.Az a boldog beteljesülés érzés,amit mindenki ismer,aki volt már halálosan szerelmes.Azt hiszem minden egyes percére emlékszem,minden szóra,minden csókra...kivéve az elsőre.(Nem értem miért,de nem emlékszem pontosan.Tudom,hogy azon a csodálatos első randin történt,egyébként abban is az első volt,hogy életemben akkor jártam először a Margitszigeten.Gyönyörű hely.)Na,azt hiszem ott volt az első csók is.Ennek is vége lett.Azt mondják az első pofon a legnagyobb,a többit már szokja az ember.Ez nem igaz.Ez a szakítás sokkal jobban fájt,mint az első,s azt hiszem kicsit még ma is fáj.Összetörtem lelkileg,de túléltem.És ez szerelem volt.Legalábbis még nem jöttem rá az ellenkezőjére.

Aztán ott volt egy rossz emlékű első:első nap Budapesten.Ezt a napot nem azért nem felejtem el,mert olyan szép volt,hanem mert annyira elhagyatottnak éreztem magam.Anyuék elmentek,szobatársaim még nem voltak,Misivel is összevesztem(talán akkor kellett volna elvágni a szálakat)és teljesen magamra voltam maradva egy nagy és idegen városban,ahol nem ismertem senkit.

Első nap a suliban.Rossz volt.Vagyis inkább fura.Nagyon más volt,mint a középiskola.De ez ma már kellemes emlék.Megszoktam,azt hiszem túlságosan is.Egyre linkebb lettem.

Közben megszerettem a várost,a sulit,barátaim is lettek.

Az első HÉVen történő utazást Dittivel éltem át.Ő sem próbálta még,én sem,gondoltuk miért ne.A bérlet jó rá,akkor ki kell próbálni.Nem volt nagy szám.Azt hiszem nem vesztettem volna sokat,ha kihagyom.

Az első fogaskerekűzés már jobban tetszett.Ebben a tevékenységben Morci volt a társam.Fantasztikus volt.Csodaszép tájak,és bennem a lelkesedés.Azóta voltam még egyszer,na ez az ami másodjára is nagyon bejött.Akkor volt egy bizonyos első kirándulásunk Morcival és Dittivel,amiról már írtam.Elsőnek alkalomnak az sem volt rossz.

Első randi Tibivel.Szintén Margitsziget,szintén boldogság.A vele való első csókra tisztán emlékszem:hirtelen jött,bár ő azt mondja adtam jeleket,hogy benne vagyok.Nem is tudom miért,de meglepett.És aztán még ott megtörtént a második,a harmadik és a sokadik is.És tudta,hogy mennyire szeretnék mozgólépcsőn csókolózni(nem nagy dolog vagy ilyesmi,csak annyira irigyeltem mindig azokat a szerelmes párokat,akik bárhol és bármikor megcsókolják egymást.Például egy mozgólépcsőn)Ebben is Tibi volt az én elsőm,s ezidáig az egyetlenem is.

Első férfitól kapott rózsa.Ezt is Tibitől kaptam és jobban örültem neki,mintha bármi mást adott volna.Imádom érte.És az a rózsa meg is van még.Azt hiszem meg is lesz.

Aztán vannak még elsők,amikről nem illik vagy nem akarok beszélni,de attól még csodálatosak.Talán szebbek is,minthogy le tudnám őket írni,vagy más megérthetné.

Nos,tegnap és ma utazgattam kicsi.Erről sok minden eszembe jutott.Erről mesélek kicsit.

Bár régebben nem értettem egyet azokkal,akik hőbörögnek a büntetés miatt.Végülis miért nem vesznek jegyet?Úgy gondoltam,mindenki annyit vegyen igénybe a szolgáltatásokból,amennyiért fizet.Hát ez a gondolatom semmivé foszlott,amikor felszálltam a székesfehérvári buszra más bérletével.Na,ahhoz is pofa kell ám.Pláne rendszeresen.

Nem baj,mosolyogva mutattam fel a bérletet a sofőrnek,majd leültem és irány a cél.

A buszon maradt az a szórakozásom,hogy néztem utastársaimat,illetve az újságjaikat.Mellettem egy nagyon édes fiú állt.Izmos kar,zöld szem,szőke haj(majdnem annyira szőke,mint az enyém,csak neki a genetika miatt,nekem meg kisebb-nagyobb vegyi közreműködés hatására).Udvarias és jól nevelt is volt,átadta a helyét egy néninek(aki a továbbiakban engem szórakoztatott egy régebbi balesete emlékeivel).

Aztán eldöntöttem,hogy bár simán beérnék,órára már nem megyek,így akár sétálhatok is.Közben megnéztem,hogy a számlavezetési és mit tudom én milyen levonások után maradt-e még valami pénzem.Gondoltam semmi.Egy nő órákig piszmogott az automatánál.Nem hiszem el,hogy akik rendszeresen felveszik a fizetésüket,nem tudják megtanulni a használatát.(Főleg hogy mindent kiír).Na,utána még hosszasan szemlélgeti az egyenleget...Majd elalszok és közben dühös vagyok.Majd elment onnan és kértem egy egyenleget.Legnagyobb megdöbbenésemre megjött az ösztöndíj:).Gondoltam ennek örömére meghívom magam egy McFreeze-re.Tök sokan voltak.Úgy tűnik errefelé senki nem eszik rendes ételt,csak a McDonald's-ban kapható szivacshoz hasonló hamburgernek nevezett izét.Én szeretem a hamburgert,az igazit,de ez...

Aztán a koli felé tartva megláttam a kiírást,hogy az egyik fősulin véradás van.Gondoltam,ha már úgyis olyan régen voltam,akkor akár mehetek is.Hazamentem,gyorsan ettem valamit(leginkább chipset) és mentem is vissza.

Aztán most készülök haza,holnap újabb út vár rám.Valószínűleg nem kevésbé fárasztó,mint a mai:(

Mostanában kicsit fáradtnak érzem magam.Erre most anyu kérdezné,hogy miben fáradtam el,hiszen nem csinálok semmit?Hát épp ez az.Az unalomba lehet leginkább elfáradni,mert olyan lassan telik közben az idő,hogy nagyon sokáig tart.

Néha akad 1-2 szórakoztató pillanat,esetleg óra,de valahogy nem elég.Terveim persze vannak,amikkel leköthetném magam,de még ahhoz is fáradtnak érzem magam,hogy kimozduljak innen.Két dolog van,ami ki tud mozdítani:az egyik a vásárlás.Mostanában egyre jobban eluralkodik rajtam a szeptemberben kialakult tusfürdő-,sampon- és különféle arctisztitó-függőségem.Mónika meg is jegyezte múltkor a szemetesre pillantva,hogy rohamosan pusztítom a samponokat.Sosem hittem,hogy ilyen függőséget is össze lehet szedni.Hát nekem sikerült.

A másik dolog,ami miatt elhagyom a tornyot,az a Herceg.Érte bármikor szívesen,mert vele leni annyi,mint kilépni az unalomból. Jól érzem magam vele.

Egyébként mennék én sokfelé,ha lenne,aki elkísér.De nincs,egyedül bolyongani pedig nem jó.Először azért nem akartam egyedül kószálni a városban és nézelődni,ismerkedni a hellyel,mert még a végén túristának néznek.Ami végülis nem rossz.De milyen túrista az,aki egyedül kirándul?Szánalmas lenne.

Így aztán maradnak a kényszer séták,amikor tényleg nagyon muszáj elmenni valahová.Padig de szívesen sétálnék este a Duna parton(vagy akár napközben is),vagy Vidámparkba(amit mindenképpen tervbe vettem)meg nem is tudom mit érdemes még itt megnézni:).

De adig marad az unalom,,és az élet apró és leginkább rövid örömei.

"Nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba."-mondta Hérakleitosz.Igaza volt.Ami elmúlt,azt nem lehet visszahozni.

Lehet-e romokból új várat építeni?És lehetne-e olyan ,mint azelőtt vagy csak a régi torzképe?Azt hiszem inkább ez a valószínű.És lehet-e még belőlük egyáltalán valami?Ha nem is olyan gyönyörű építmény,mint régen,de valami,amit érdemes felépíteni?Nem hiszem.Az összetört kövekből már nem lehet stabil torony,mert selejt anyagból selejt lesz az építmény is.Talán külsőre szép,talán erősnek tűnik,de bármelyik pillanatban a fejemre omolhat és elpusztíthat.

És azt hiszem már írtam a romok alatt növekvő virágokról(de lehet,hogy csak akartam).Egy ilyen virág sem lehet hosszúéletű.Vagy saját maga gyengesége miatt pusztul el,vagy pedig a torony durva romjai ölik meg.

Egy összeomlott palotából és egy összetört álomból már nem születhet semmi életképes és életre érdemes.

Ez a blog dolog sokkal szórakoztatóbb,mint azt először gondoltam.Persze tudtam,hogy szeretem majd csinálni,de nem hittem,hogy ennyire leköt majd.Jó érzés,hogy kiírhatom magamból mindazt,ami eszembe jut.És ami még jobb érzés:azok,akik szeretnek el is olvassák(még akkoris,ha azért nem a legszórakoztatóbb olvasmány).

Sajnos néhol elég nyálas,de ilyen vagyok.Mindig is szentimentális voltam.És vannak,akik rendületlenül olvassák.Most szeretném megköszönni nekik.És millió puszit küldök mindenkinek.

Mostanában sokat gondolkodom azon,hogy kezd hiányozni a torony.Nem a régi,hanem csak úgy valami ami biztonságot nyújt.Egy menedék,ami elzár a fájdalomtól.Meg milyen hercegnő az,akinek nincs tornya?

Aztán rájöttem,hogy torony mindenhol akad.Nekem is van.Csak az én tornyom nem olyan magas,mindössze az első emeletig kell menni,hogy valaki a tornyomba jusson.És nem is vagyok benne annyira magányos,mert két másik lánnyal osztozom rajta,de azért torony.És be vagyok zárva oda.Hogy azért vagyok-e bezárva,mert önmagam ítéltem rabságra,vagy azért,mert ebben a számomra oly idegen városban nem tudok magammal mit kezdeni?Magam sem tudom.

Mindenesetre sosem éreztem magam itt olyan idegennek,mint az utóbbi időben.Történt valami,amit nem akarok kifejteni,de rávilágított arra,hogy sosem leszek igazán pesti.És nem tudom miért zavar ez,mert tulajdonképpen nem is akarok.Vannak dolgok,amik nagyon zavarnak az itteniekben.Dolgok,amik vidéken máshogy vannak.Sokkal jobbak.

De visszatérve a toronyra.Van másik tornyom is.Egy emelettel feljebb,a másodikon.Itt valahogy nem érzem magam olyan magányosnak és egész jól elszórakozok.Ilyenkor netezek,ami valahogy leköt.

Mostanában nagyon hosszúnak tűnnek a napok.Péntek óta nem láttam Őt,és egyre jobban hiányzik.Olyan szép volt a múlt hét:tavaszi szünet,,jó idő,egy gyönyörű város és boldogság a levegőben.A boldogság oka pedig a szerelem.Annyira jó érzés szeretni valakit.És az sem egy rossz dolog,ha az a valaki viszontszeret.Azt hiszem nálunk most valami ilyesmi van.

Egyszerűen nem tudnék olyan pillanatot felidézni,amikor úgy éreztem,hogy nem vagyok boldog ebben a kapcsolatban .Na jó,nem is vagyunk együtt túl régen,de már most úgy érzem többet kaptam tőle,mint eddig bárkitől.Tőle kaptam például életem első rózsáját(meg a másodikat is).Mindkettőnek nagyon örültem.Az elsőnek azért,mert az ugyebár mégiscsak az első,a másodiknak pedig azért,mert az maga volt a szerelmi vallomás.Gyönyörű volt,gyönge és törékeny.Éppen olyan,mint maga a szerelem.A legszebb ajándék,amit valaha férfitól kaptam.Leszálltam a buszról és ő ott várt,azzal a gyönyörű virággal a kezében,mosollyal az arcán és csillogással a szemében.Boldogság-ennyit éreztem csupán és azt,hogy nagyon sokáig akarom ezt érezni.

De nem csak a rózsákat kaptam tőle.Olyan figyelmességet,amire mindig is vágytam.Apróságok,amik jó érzéssel töltik el az ember lelkét,meghitt pillanatok.Olyanokra gondolok,amikor tévézés közben a kezem simogatja,vagy amikor ad egy puszit csak úgy hirtelen,vagy amikor jóéjt csókot ad.Mikor érezteti velem,hogy összetartozunk és nem csak úgy vagyunk.Vagy amikor együtt főzünk.Tulajdonképpen ő főz,én csak kevergetek ezt-azt,de jó érzés azt hinni,hogy fontos amit csinálok.És ami azt illeti megtanultam hagymalevest főzni.Nem olyan finom,mint az övé,de azért nem reménytelenül rossz.Egész ehető.

Imádok vele aludni,és imádok úgy ébredni,hogy reggel az ő arcát látom,és olykor még a horkolása is hiányzik.Éjszaka,ha hirtelen felébredek és hallom,hogy horkol jó érzésem támad,mert tudom,hogy ott van mellettem.

Nem tudom,hogy szerelem-e amit érzek,de az biztos,hogy nagyon szeretem,és jól érzem magam vele.Ha pedig nincs velem hiányzik.Mintha egy kis részem egybeolvadt volna vele,és nem akarná elengedni.

A tavaszi szünetben minden nap maga volt a csoda.Most hiányzik.De nagyon.

Sebaj,mert holnap megyek hozzá és újra átölelhetem,megcsókolhatom(azt el is felejtettem:imádom a csókjait)Már csak egyet kell aludni,meg kibírni reggel a sulit,szegénykémnek meg dolgozni sokáig:(

Olyan vagyok,mint egy óvodás:komolyan,azon gondolkodom,hogy ha most lefekszem,akkor hamarabb jön a reggel,és gyorsabban telik az idő,vagyis hamarabb találkozunk.

De addig is tudd,hogy szeretlek és nagyon HIÁNYZOL KICSIM!!!

-Visszajövök-suttogta a herceg,

S könny csillogott kedvese szemén.

Ott állt a lány s meggyötört szívében

Halvány fénnyel égett a remény

-Ne sírj kedves, nem vársz majd sokáig.

Szívem szárnya repít majd ide

-Nem jössz vissza, érzem-szólt a lányka-

Nem látlak, ha elmész messzire

-Várj rám kérlek, jövök nemsokára

Várj rám addig, várj türelmesen.

-Én megvárlak, akármikor jössz is.

Itt várok rád szép szerelmesem.

Átölelte a leány szerelmét,

Hó karjával gyöngén fonta át

A herceg csak megtört arcát nézte

S megcsókolta márvány homlokát

Azzal elment, útra kelt a herceg

Nincs róla hír, nem ír levelet

De a lány csak vár, és mondja halkan

-Amíg élek őrzöm nevedet

Délceg kérők hódítanák szívét,

De ő csak vár, várja szüntelen

Minden kérőt elüldöz magától.

Nem kell új, csak régi szerelem.

Évek múltak, de a herceg nem jött

Szívében már más láng lobogott

Minden reggel más karjában ébredt

S hazug szíve csalfán dobogott

Nem őrizte azt a könnyes arcot

S ígéretét elfújta a szél,

De a lány még kicsit sem felejtett

Mindig csak a hercegről beszél

Sok év múlva régi helyén várja,

Mint ősz hajú, ráncos, vén anyó

Ifjúsága réges rég a múlté

Csak szerelme nem lett hervadó

Aki látja, sajnálattal nézi

S olyan is van, aki neveti

-Visszajön majd- szól bánatos hangon-

S várok, ahogy ígértem neki.

-Meddig vársz még, bolond vén anyóka?-

Néhány legény gúnnyal kérdezi.

-Várok, amíg nem látom az arcát,

S amíg karom nem ölelheti

-Nem jön az már- folytatják a lányok-

Előbb ér el téged a halál.

-Halálomban is őt fogom várni,

És ha szeret, ott is rámtalál

-Meghalt már ő- szól egy idős férfi-

Van annak vagy három hete már

Láttam is én merre van a sírja.

Szóval anyó, rá hiába vár

-Hogyan halt meg? Mondja, felém tartott?

Idefelé halt meg, úgy lehet?

-Ahogy mondja, pontosan úgy történt-

Hangzott fel a hazug felelet.

-Ha ő meghalt, nincs már mire várni,

Így többé már nem maradt remény.

Szeretett és felém vette útját,

S nem érhetett ide már szegény

Elmegyek, hogy lássam hol a sírja,

Megnézem, hogy végleg hol pihen.

S ahol szíve örök csendben nyugszik,

Ott pihenjen meg az én szívem.

Útrakelt és ment míg lába bírta,

Ment ,hogy már a herceggel legyen

Nem pihent, csak néha egy-egy percre

S egyre ment csak völgyön és hegyen

És mikor a sírhoz elért végül,

Ott egy kislány állt és zokogott.

Aranyhajú, édes angyalforma

És a sírra virágot hozott

-Miért sírsz, te kicsi tündérlányka?

Mondd csak, kid volt neked a halott?

-A nagyapám van itt eltemetve

S hiányzik, mióta itt hagyott.

Azóta már nincs mosoly minálunk.

Anyám búsul, nagyanyám beteg-

Az anyóka csendben szólt magában:

-Így tartottad meg ígéreted?

Tudta már, hogy mindhiába várta,

Mert a herceg nem szerette őt

Elment és rá nem is gondolt többet

Kereste is a következőt

-Bármit ígért, hazugság volt minden.

Kihasznált és játszott csak velem.

Végül mégis mást vett feleségül,

S én csak vártam őt szerelmesen

Így kesergett a megtört szerelmes

S átkozta a boldog perceket,

Amikor a szívébe fogadta

Azt a hazug, hűtlen herceget

Elindult, hogy minél messzebb jusson,

A hercegtől messzire legyen

S ki akarta űzni a szívéből,

De nem tudta azt, hogy mit tegyen

Mindent mi volt, hogy tudna feledni?

Ne szeresse hűtlen hercegét?

Felejtse el mindazt, ami jó volt,

Mert megszegte szép ígéretét?

S érezte, hogy máshogy dobban szíve

Érezte, hogy szúr és egyre fáj.

S nem vágyott már semmire se jobban,

Csak, hogy végre jöjjön a halál.

Vajon létezik-e barátság fiú és lány között?Sokan hiszik,hogy igen,mások állítják,hogy ők személyesen is tapasztalták,vannak,akik hittek benne addig,amíg az egyik fél nem kezdett el többet érezni,és vannak,akik eleve nem hisznek ebben.

Én már nem igazán tudom,hogy mit higgyek.Szívem mélyén szeretném azt hinni,hogy a fiú-lány barátság teljesen természetes dolog,de valahogy velem még nem történt ilyen.Bár attól,hogy én nem tapasztaltam,még lehetne igaz is.Én most próbálom megélni ezt.Van valaki,aki történetesen fiú,és nagyon szeretném,ha barátok lehetnénk.

De ez nemcsak rajtam múlik.Ez a helyzet kicsit bonyolultabb,mert mi már sokmindenen túl vagyunk.Az elején szerettem volna,ha barátok vagyunk,majd többet akartam.Aztán szerelem lett.Részemről mindenképp.Az ő érzéseit nem ismerem,azt hiszem sosem ismertem igazán.Lehet nem is voltak neki velem kapcsolatban.Mindenesetre együtt jártunk.Szép volt,jó volt,majd vége lett,mint minden csodaszép álomnak.

Nem szépen lett vége.És én nem hiszek az olyan szakításban,amit a "maradjunk barátok"mondat követ.Nekünk sem ment.Azt hiszem én reagáltam túl hevesen,csalódott voltam,sértett és dühös.Azt akartam,hogy szenvedjen,ahogy én szenvedtem.Bosszút akartam állni,amiért becsapott,amiért visszaélt az érzéseimmel.Erre ma már nem vagyok büszke,bár igazából sosem voltam.Gonosz dolgokat vágtam a fejéhez,és ő is durván visszavert minden támadást.Aztán következett a nagy semmi.Bennem múlt a bosszúvágy,benne nem tudom mi zajlott le.Nem tudom,mert nem hallottam róla elég hosszú ideig.De azt hiszem megbocsátott,ahogy én is neki.

És most úgy tűnik,hogy minden rendben,hogy képesek lennénk barátként folytatni.De bennem azért vannak kétségek,hiszen egykor szerettem őt,és egykor gyűlöltem.El lehet ezeket felejteni és úgy tenni,mintha most ismertem volna meg?Talán én tudnék,de benne vajon nem maradt-e tüske?Szeretném hinni,hogy lehet ebből barátság.Rajtam nem fog múlni.Kérdés,hogy ő akarja-e?És kérdés,hogy lehet-e barátság fiú és lány között?

Végre itt a tavasz.Már annyira vártam.Elegem volt a hidegből.Most pedig végre hétágra süt a nap,csicseregnek a madarak,nyílnak a virágok és öröm kint lenni a szabadban.Annyira fárasztó és lehangoló volt már állandóan a négy fal közt lenni.Még ősszel elterveztem,hogy egy csomó helyre elmegyek majd,ha már úgyis itt vagyok Pesten.Akkor abból nem sok semmi lett.Talán majd most tavasszal.Tényleg nem jó ez a tétlenség és annyi szép hely van erre,de egyedül nem a legszórakoztatóbb a sétálgatás sem.

Azt hiszem a csajokat majd meggyőzöm,hogy kísérjenek el.Megint nyakunkba vehetnénk az erdőt.Olyan izgalmas lenne,mint a múltkor.Nagy kaland volt:)Örök szabály,hogy járt utat a járatlanért el ne hagyd.Nos,választani kellett,hogy a Morci által jónak tartott biztos utat kövessük(hiszen ő az őshonos pesti),de akkor maradtunk volna a dzsindzsásban és sosem érünk be az erdőbe,vagy hallgatunk a segítőkész nudistákra,akik egy másik utat javasoltak.Nem tudom Morci és Ditti mire gondolt akkor,de én azt tartom,hogy nudistákkal nem érdemes vitatkozni,számomra már így is elég kellemetlen volt a helyzet.De nem baj,az a fontos,hogy a párocska nem zavartatta magát:D

Szépen,nyugodtan elsétáltunk előttük és mentünk amerre mondták,szélsebesen,hátra sem nézve többet.Aztán végre olyan helyre jutottunk,ahol már fák is voltak,ami számomra egy erdő alapfeltétele.

Mert ugye a dzsindzsa az csak dzsindzsa:szúr,csikar és senki nem akar benne sétálni.Hát a csajok az erdőben sem akartak.Elég rövid időn belül világossá vált számomra,hogy hármunk közül egyedül én érzek határtalan lelkesedést az erdei túra iránt.Hm,gondoltam sebaj,ha már itt vagyunk,akkor kénytelenek leszünk végigsétálni az erdőn,de legalábbis addig mindenképp,amíg kijáratot nem találunk.Néha hallottam magam mögött egy-egy"Forduljunk vissza"és "Azt sem tudjuk merre megyünk"vagy a még pesszimistább "Itt fogunk meghalni"mondatot,de abban biztos voltam,hogy a nudizók felé én már nem megyek.Hát azt mondtam nekik,hogy tudom merre megyünk(biztos tudták,hogy hazudok,mert ugye sosem jártam ott,honnan tudtam volna?)vagy hogy már látok egy tisztást és ott lesz a kijárat(pedig nem láttam semmit).Morci szegény akkor már nagyon fáradt és éhes volt az előző napok megpróbáltatásai miatt,amit emberfeletti kitartással viselt,Dittit pedig minden lépésnél benyelte az avar(amit ő is emberfeletti kitartással és néhány hirtelen sikollyal viselt). Gonosz voltam,azt mondtam vaddisznók is vannak,mert látom a nyomaikat.Mentségemre szolgáljon,hogy valamit tényleg láttam,bár nem hiszem hogy vaddisznónyomokat.És attól még,hogy nem vaddisznónyomok voltak,még simán lehettek arra vaddisznók.Vagy nem?Sosem voltam jó bioszból.

Aztán meglett a tisztás is,ami cseppet sem volt bíztató.És annyira tisztás sem.Valami meredek hegyoldal és egy mély árok szerű "út"közt lehetett választani.Én a hegyoldalt választottam volna,a többség a gödröt.És ugyebár mindig a többség dönt.Lehet ugyan lázadozni,de akkor megvan annak az esélye,hogy az ember maradhat magának és mehet amerre lát.Ez egy idegen erdőben nem szerencsés.(Még akkor sem,ha maximum 20perc alatt kitalál belőle)Mentem én is a viszonylag egyenes úton.Néhány arra tévedt túrista megkérdezése és hosszú séta után aztán elértünk egy emberlakta helyre,ahonnan már hazataláltunk.

Én mindenesetre nagyon élveztem,és tudom ám,hogy ők is.Még akkor is,ha azt mondták,hogy soha többet nem kirándulnak velem.

Na majd most,hogy itt a tavasz;)

Rájöttem mi a legnagyobb hibám:túlságosan indulatos vagyok.Észrevettem,hogy mennyire könnyen mondom azt egyesekre,hogy szeretem,vagy gyűlölöm,jó ember vagy rossz ember.

Ha valaki megbánt,azt hajlamos vagyok rossz embernek elkönyvelni.És mindezt milyen logika alapján?Természetesre veszem,hogy ha én nem bántok valakit,akkor ő sem fog bántani engem.De ez hülyeség,hiszen a világ nem így működik.És attól,hogy valaki akaratlanul vagy akár akarva fájdalmat okoz nekem,még lehet nagyon jó ember.És nem feltétlenül érdemli meg a szeretetemet valaki attól,hogy egy jó szót szólt nekem és kedves volt hozzám.Hajlamos vagyok elhamarkodottan ítélni.És emiatt sokszor engedtem bizalmamba olyanokat,akik nem érdemelték ezt meg.De olyan is volt,hogy rossz embernek tartottam valakit,aki nem volt igazán rossz.

Most bocsánatot kérek azoktól,akiket ez érint,vagy akiket megbántottam hirtelen jött haragomban.Sajnálom,nem volt szándékos.Ma már tudom,hogy a düh nem jó tanácsadó.

Rájöttem,hogy nem szabad hirtelen támadt harag alapján ítélni valakit,mint ahogy a rózsaszín ködön keresztül sem lehet tisztán látni.Igyekszem változni,és azt hiszem sikerülni is fog,hiszen a hiba felismerése a legjobb út a változáshoz.

Nem is tudom hol kezdjem,annyi gondolatom van.

Először is a torony és a Hercegnő.Ezt már annyi mindenki kérdezte,és annyi mindenkinek el is mondtam,de ha már ez lett a blogom címe.akkor meg is magyarázom.

Hogy miért is vagyok Hercegnő?Nos,ennek semmi köze a beképzeltséghez.Egyszerűen valaki azt mondta,hogy olyan vagyok,mint egy királylány.Tudtam,hogy túloz,hogy ennek semmi köze a valósághoz,de nagyon jó érzés volt.Az akkor még súlyosan önbizalomhiányos személyiségem lassacskán kezdett megerősödni.Aztán jött egy Herceg,aki mellett igazán hercegnőnek érezhettem magam.Majd ő elhagyott,de aki egyszer hercegnővé vált,az az is marad.És akkor jött képbe a torony.Egy világtól elzáró,biztonságot nyújtó torony,ahol nyugodtan kisírhattam magamból a fájdalmat,és ahol nem ért el mások szánakozása és az "én megmondtam"kezdetű jól ismert bölcsességáradat,ami ez esetben nem segített.

De a torony nemcsak a szenvedéstől zárt el,hanem a boldogságtól is.Amíg megtörve,a régi szerelemről álmodozva ültem a hideg torony ablakában,nem vettem észre,hogy túl fiatal vagyok ahhoz,hogy elzárjam magam egy újabb szerelem lehetőségétől.És szerencsére időben észbe kaptam.Jött egy új Herceg,aki kiszabadított a toronyból és megmutatta,hogy az élet szebb ha van egy társunk.

És a torony darabokra omlott.Nem maradt belőle más csak kövek és emlékek.És a vágy,ami olykor fel-felmerül bennem,hogy de jó lenne néha újra magamba roskadva rejtőzni mindenkitől távol.

Ez kicsit nyálasan hangzik,de épp ezért olyan,mint egy igazi tündérmese.És örülök,hogy végre én vagyok a főszereplő.