Az első mindenből meghatározó,minden ember életében.Én mintegy vágyakozva gondolok vissza a csodálatos,vagy épp a távolról már csodálatosnak látszó első alkalmakra.

Talán a legrégebbi ilyen "első"emlékem,az első barátom,az első szerelem.Akkor olyan szépnek tűnt,és ott volt az a "végre észrevett"érzés. Akkor az nem jött össze.Ennek nagyobb részt én voltam az oka,meg talán az,hogy többet szerettem volna vele lenni,mint amennyit ő fontosnak tartott,és mint amennyit lehetett.És féltem kicsit,meg akartam felelni neki.De az elsővel mindenki így van,nem?

Aztán az első szakítás.Nagyon fájdalmas érzés.Azt éreztem,hogy valami nagy baj van velem,hiszen nem kellek már neki.De azt hiszem igazán sosem kellettem.És így visszagondolva ő sem nekem.

Ahogy múlt a veszteség okozta fájdalom,rájöttem,hogy nem az volt az első szerelem.Mert az első szerelem ezután következett.Ez nem csak szépnek tűnt,ez az is volt.Az a boldog beteljesülés érzés,amit mindenki ismer,aki volt már halálosan szerelmes.Azt hiszem minden egyes percére emlékszem,minden szóra,minden csókra...kivéve az elsőre.(Nem értem miért,de nem emlékszem pontosan.Tudom,hogy azon a csodálatos első randin történt,egyébként abban is az első volt,hogy életemben akkor jártam először a Margitszigeten.Gyönyörű hely.)Na,azt hiszem ott volt az első csók is.Ennek is vége lett.Azt mondják az első pofon a legnagyobb,a többit már szokja az ember.Ez nem igaz.Ez a szakítás sokkal jobban fájt,mint az első,s azt hiszem kicsit még ma is fáj.Összetörtem lelkileg,de túléltem.És ez szerelem volt.Legalábbis még nem jöttem rá az ellenkezőjére.

Aztán ott volt egy rossz emlékű első:első nap Budapesten.Ezt a napot nem azért nem felejtem el,mert olyan szép volt,hanem mert annyira elhagyatottnak éreztem magam.Anyuék elmentek,szobatársaim még nem voltak,Misivel is összevesztem(talán akkor kellett volna elvágni a szálakat)és teljesen magamra voltam maradva egy nagy és idegen városban,ahol nem ismertem senkit.

Első nap a suliban.Rossz volt.Vagyis inkább fura.Nagyon más volt,mint a középiskola.De ez ma már kellemes emlék.Megszoktam,azt hiszem túlságosan is.Egyre linkebb lettem.

Közben megszerettem a várost,a sulit,barátaim is lettek.

Az első HÉVen történő utazást Dittivel éltem át.Ő sem próbálta még,én sem,gondoltuk miért ne.A bérlet jó rá,akkor ki kell próbálni.Nem volt nagy szám.Azt hiszem nem vesztettem volna sokat,ha kihagyom.

Az első fogaskerekűzés már jobban tetszett.Ebben a tevékenységben Morci volt a társam.Fantasztikus volt.Csodaszép tájak,és bennem a lelkesedés.Azóta voltam még egyszer,na ez az ami másodjára is nagyon bejött.Akkor volt egy bizonyos első kirándulásunk Morcival és Dittivel,amiról már írtam.Elsőnek alkalomnak az sem volt rossz.

Első randi Tibivel.Szintén Margitsziget,szintén boldogság.A vele való első csókra tisztán emlékszem:hirtelen jött,bár ő azt mondja adtam jeleket,hogy benne vagyok.Nem is tudom miért,de meglepett.És aztán még ott megtörtént a második,a harmadik és a sokadik is.És tudta,hogy mennyire szeretnék mozgólépcsőn csókolózni(nem nagy dolog vagy ilyesmi,csak annyira irigyeltem mindig azokat a szerelmes párokat,akik bárhol és bármikor megcsókolják egymást.Például egy mozgólépcsőn)Ebben is Tibi volt az én elsőm,s ezidáig az egyetlenem is.

Első férfitól kapott rózsa.Ezt is Tibitől kaptam és jobban örültem neki,mintha bármi mást adott volna.Imádom érte.És az a rózsa meg is van még.Azt hiszem meg is lesz.

Aztán vannak még elsők,amikről nem illik vagy nem akarok beszélni,de attól még csodálatosak.Talán szebbek is,minthogy le tudnám őket írni,vagy más megérthetné.