Mostanában nagyon hosszúnak tűnnek a napok.Péntek óta nem láttam Őt,és egyre jobban hiányzik.Olyan szép volt a múlt hét:tavaszi szünet,,jó idő,egy gyönyörű város és boldogság a levegőben.A boldogság oka pedig a szerelem.Annyira jó érzés szeretni valakit.És az sem egy rossz dolog,ha az a valaki viszontszeret.Azt hiszem nálunk most valami ilyesmi van.

Egyszerűen nem tudnék olyan pillanatot felidézni,amikor úgy éreztem,hogy nem vagyok boldog ebben a kapcsolatban .Na jó,nem is vagyunk együtt túl régen,de már most úgy érzem többet kaptam tőle,mint eddig bárkitől.Tőle kaptam például életem első rózsáját(meg a másodikat is).Mindkettőnek nagyon örültem.Az elsőnek azért,mert az ugyebár mégiscsak az első,a másodiknak pedig azért,mert az maga volt a szerelmi vallomás.Gyönyörű volt,gyönge és törékeny.Éppen olyan,mint maga a szerelem.A legszebb ajándék,amit valaha férfitól kaptam.Leszálltam a buszról és ő ott várt,azzal a gyönyörű virággal a kezében,mosollyal az arcán és csillogással a szemében.Boldogság-ennyit éreztem csupán és azt,hogy nagyon sokáig akarom ezt érezni.

De nem csak a rózsákat kaptam tőle.Olyan figyelmességet,amire mindig is vágytam.Apróságok,amik jó érzéssel töltik el az ember lelkét,meghitt pillanatok.Olyanokra gondolok,amikor tévézés közben a kezem simogatja,vagy amikor ad egy puszit csak úgy hirtelen,vagy amikor jóéjt csókot ad.Mikor érezteti velem,hogy összetartozunk és nem csak úgy vagyunk.Vagy amikor együtt főzünk.Tulajdonképpen ő főz,én csak kevergetek ezt-azt,de jó érzés azt hinni,hogy fontos amit csinálok.És ami azt illeti megtanultam hagymalevest főzni.Nem olyan finom,mint az övé,de azért nem reménytelenül rossz.Egész ehető.

Imádok vele aludni,és imádok úgy ébredni,hogy reggel az ő arcát látom,és olykor még a horkolása is hiányzik.Éjszaka,ha hirtelen felébredek és hallom,hogy horkol jó érzésem támad,mert tudom,hogy ott van mellettem.

Nem tudom,hogy szerelem-e amit érzek,de az biztos,hogy nagyon szeretem,és jól érzem magam vele.Ha pedig nincs velem hiányzik.Mintha egy kis részem egybeolvadt volna vele,és nem akarná elengedni.

A tavaszi szünetben minden nap maga volt a csoda.Most hiányzik.De nagyon.

Sebaj,mert holnap megyek hozzá és újra átölelhetem,megcsókolhatom(azt el is felejtettem:imádom a csókjait)Már csak egyet kell aludni,meg kibírni reggel a sulit,szegénykémnek meg dolgozni sokáig:(

Olyan vagyok,mint egy óvodás:komolyan,azon gondolkodom,hogy ha most lefekszem,akkor hamarabb jön a reggel,és gyorsabban telik az idő,vagyis hamarabb találkozunk.

De addig is tudd,hogy szeretlek és nagyon HIÁNYZOL KICSIM!!!