-Visszajövök-suttogta a herceg,
S könny csillogott kedvese szemén.
Ott állt a lány s meggyötört szívében
Halvány fénnyel égett a remény
-Ne sírj kedves, nem vársz majd sokáig.
Szívem szárnya repít majd ide
-Nem jössz vissza, érzem-szólt a lányka-
Nem látlak, ha elmész messzire
-Várj rám kérlek, jövök nemsokára
Várj rám addig, várj türelmesen.
-Én megvárlak, akármikor jössz is.
Itt várok rád szép szerelmesem.
Átölelte a leány szerelmét,
Hó karjával gyöngén fonta át
A herceg csak megtört arcát nézte
S megcsókolta márvány homlokát
Azzal elment, útra kelt a herceg
Nincs róla hír, nem ír levelet
De a lány csak vár, és mondja halkan
-Amíg élek őrzöm nevedet
Délceg kérők hódítanák szívét,
De ő csak vár, várja szüntelen
Minden kérőt elüldöz magától.
Nem kell új, csak régi szerelem.
Évek múltak, de a herceg nem jött
Szívében már más láng lobogott
Minden reggel más karjában ébredt
S hazug szíve csalfán dobogott
Nem őrizte azt a könnyes arcot
S ígéretét elfújta a szél,
De a lány még kicsit sem felejtett
Mindig csak a hercegről beszél
Sok év múlva régi helyén várja,
Mint ősz hajú, ráncos, vén anyó
Ifjúsága réges rég a múlté
Csak szerelme nem lett hervadó
Aki látja, sajnálattal nézi
S olyan is van, aki neveti
-Visszajön majd- szól bánatos hangon-
S várok, ahogy ígértem neki.
-Meddig vársz még, bolond vén anyóka?-
Néhány legény gúnnyal kérdezi.
-Várok, amíg nem látom az arcát,
S amíg karom nem ölelheti
-Nem jön az már- folytatják a lányok-
Előbb ér el téged a halál.
-Halálomban is őt fogom várni,
És ha szeret, ott is rámtalál
-Meghalt már ő- szól egy idős férfi-
Van annak vagy három hete már
Láttam is én merre van a sírja.
Szóval anyó, rá hiába vár
-Hogyan halt meg? Mondja, felém tartott?
Idefelé halt meg, úgy lehet?
-Ahogy mondja, pontosan úgy történt-
Hangzott fel a hazug felelet.
-Ha ő meghalt, nincs már mire várni,
Így többé már nem maradt remény.
Szeretett és felém vette útját,
S nem érhetett ide már szegény
Elmegyek, hogy lássam hol a sírja,
Megnézem, hogy végleg hol pihen.
S ahol szíve örök csendben nyugszik,
Ott pihenjen meg az én szívem.
Útrakelt és ment míg lába bírta,
Ment ,hogy már a herceggel legyen
Nem pihent, csak néha egy-egy percre
S egyre ment csak völgyön és hegyen
És mikor a sírhoz elért végül,
Ott egy kislány állt és zokogott.
Aranyhajú, édes angyalforma
És a sírra virágot hozott
-Miért sírsz, te kicsi tündérlányka?
Mondd csak, kid volt neked a halott?
-A nagyapám van itt eltemetve
S hiányzik, mióta itt hagyott.
Azóta már nincs mosoly minálunk.
Anyám búsul, nagyanyám beteg-
Az anyóka csendben szólt magában:
-Így tartottad meg ígéreted?
Tudta már, hogy mindhiába várta,
Mert a herceg nem szerette őt
Elment és rá nem is gondolt többet
Kereste is a következőt
-Bármit ígért, hazugság volt minden.
Kihasznált és játszott csak velem.
Végül mégis mást vett feleségül,
S én csak vártam őt szerelmesen
Így kesergett a megtört szerelmes
S átkozta a boldog perceket,
Amikor a szívébe fogadta
Azt a hazug, hűtlen herceget
Elindult, hogy minél messzebb jusson,
A hercegtől messzire legyen
S ki akarta űzni a szívéből,
De nem tudta azt, hogy mit tegyen
Mindent mi volt, hogy tudna feledni?
Ne szeresse hűtlen hercegét?
Felejtse el mindazt, ami jó volt,
Mert megszegte szép ígéretét?
S érezte, hogy máshogy dobban szíve
Érezte, hogy szúr és egyre fáj.
S nem vágyott már semmire se jobban,
Csak, hogy végre jöjjön a halál.
