Az elmúlt időszakban már ecseteltem, hogy mostanában minden elromlik, vagy eltűnik körülöttem. És ráadásul mindig olyan dolgok, amikre igenis nagy szükségem lenne. Ezek közül némelyik probléma már megoldott, másokról remélem, hogy megoldódnak.
A gépem most működik, nem kapcsol ki. Egyszer ugyan megesett pár napja, de akkor kissé le is volt terhelve (millió megnyitott oldal, media player, webcam, msn, stb…), azt hiszem besokallt. Azóta semmi baja. Igaz, nem is használom máshol, csak a kisasztalon. Az ölembe sem merem venni, nehogy gond legyen a szellőzésével. Így ugyan nekem fáj, vagy görcsöl be mindig valamim, mert az asztal elég alacsony és csak az ágyon ülve, gerincet görbítve sikerül pötyögnöm. Illetve van még az a megoldás- ha ez a póz már nagyon zsibbaszt- hogy oldalamra fekve, könyökölve gépelek. Kétségkívül ez a kényelmesebb, leszámítva azt, hogy a bal könyököm eléggé ki van dörzsölődve, így azt igyekszem kímélni.
A SIM kártya probléma is meg van oldva. Teljesen jól működik, nem lehet rá panaszkodni. Persze tény, hogy olyan sokat nem használom a telefont, legalábbis telefonálásra nem.
A harmadik nagy probléma, az én hatalmas veszteségem nem tűnik megoldhatónak. A helyzet annyira kilátástalan, hogy a beletörődés tűnik az egyetlen ésszerű döntésnek. Egy hete nem beszéltem vele, semmit nem tudok róla. Amikor múlt szerdán beszéltünk, akkor is egy mondatot tudtam belőle kiszedni és már dobta is le a net. Nem tudom, hogy egyáltalán a megyében van-e? Vagy talán még az országban sincs? De lehet, hogy csak számomra szűnt meg létezni? Minden esetre én nem akarom elhinni, hogy félórányi távolság képes megszakítani egy barátságot. Nem hiszem el, hogy három hónapnyi boldogság képes semmivé foszlani egyetlen nap alatt. Jó lenne hallani felőle. Jó lenne tudni, hogy ő mit gondol. Ő hogy képzeli ezt. Képzeli-e egyáltalán valahogy? Már két hete is van, hogy utoljára láttam…Hogy utoljára puszit adtam neki… Hogy utoljára átölelt… Hogy utoljára órákon át beszélgettünk… Tudom, hogy neki ez nem jelentett különösebben sokat, de azt hittem a semminél azért többet. Azt hittem a barátjának tekint, vagy legalább nem csak egy egyszerű „szomszédnak”. El fogom felejteni én is, ahogy Ő felejtett el engem. Bármilyen nehéz is lesz, és bármilyen sokáig is tart majd. Nem fogok gondolni Rá, nem fog hiányozni és nem fogok sírni Miatta.
