Az őszt az elmúlással szokták azonosítani. Míg tavasszal ébredni kezd a világ téli álmából, addig ősszel mér készül az új álomra. Lehullanak a levelek, eltűnnek a virágok, a nap is kevesebbet süt már. Lassan minden közeleg a vége felé, mindennek lejárt az ideje.

De nem csak a természet haldoklik, hanem azt veszem észre, hogy az ősz sok egyéb szempontból is búcsúzásra kényszeríti az embereket.

Az elmúlt 1-1,5 hétben három ismerősöm kapcsolata ért véget. Az ősz eljött, a levelek lehullanak, a boldogságok is elmúlnak.

Az én boldogságom is elment a nyárral együtt. Az idei nyár unalmas volt, de annak ellenére szép. Mert széppé tette nekem. Most, hogy vége a meleg napoknak, vége van a nevetésnek is. Ez a világ rendje, minden elmúlik. Úgy tűnik ez az idei ősz a lelkemben is leveleket hullat. A szerelem virágának leveleit. Virágokét, melyeknek nem kellett volna kinyílniuk.

Nem kesergek mégsem. Tudom, hogy most rossz, és hogy ami elmúlt, az nem térhet vissza többé, de azt is tudom, hogy az ősz után eljön a tél, és ha a télnek is vége, akkor jövőre is lesz tavasz és nyár. Jövőre is sütni fog a nap, jövőre is rügyezni fognak a fák. Azok már más rügyek lesznek, más virágok, más érzések, másik nyár…de nem lesz rosszabb, csak más.

Az elmúlt nyarak pedig a szívemben élnek, mint emlékek, melyekre a hideg téli napokon olyan kellemes visszaemlékezni.