Úgy volt, hogy ma találkozunk. Annyi mindent akartam Neki mondani. Nagyon sokat, mert tudtam, hogy ez lesz az utolsó alkalmam, hogy láthatom, hogy beszélhetek vele, hogy átölelhetem. Annyi mindent mondtam volna búcsúzóul…de nem lehetett.

Tegnap írtam neki, de semmi reakció. A lehető legbunkóbb dolog, amit ember tehet, hogy semmibe veszi a másik embert. Egy olyan embert, akit (igaz hamisan) a barátjának nevez. Ő ezt tette. Hiába írtam neki kétszer is, laza mozdulattal eltüntette a szeme elől, amit írtam. Ma nem volt msnen. Illetve egyszer bejelentkezett, ha jól emlékszem, és vártam, hogy majd ír, mert most rajta a sor, de mire visszajöttem a szobámba, eltűnt. Talán az anyjáéknál van, de valami azt súgja, hogy nem. Alighanem rejtve van, és én ugyan ráírtam mérhetetlen tehetetlenségemben, de válasz nem jött. Vagy tényleg nincs fent, amit ilyentájt kétlek. Vagy egyszerűen megint szarik arra, amit írok. Vagy letiltott, ami az ő szemében semmiség.

Csakhogy nekünk beszélnünk kéne basszus. Nekem már nála kéne lennem. Már rég a somlóit kéne ennünk, meg a sütit, amit mama hozott és azonnal csomagoltam neki belőle.

Anyuék folyton kérdezgetik, hogy megehetik-e már a túrórudit, amit neki vettünk (nagyon szereti), én meg mondom, hogy még ne, mert bízom benne, hogy egyszer majdcsak ír. De nem tudom, lenne-e értelme még találkoznunk most, hogy ennyi keserűség és szomorúság van bennem.

Mégis…én szeretnék elbúcsúzni tőle….szerettem volna. Mert nem értem a pasikat. Miért így tűnnek el? A másikat semmibe véve? Sajnálom, ha szerinte ezt érdemlem: hogy sunyi módon lépjen le. Tudta, hogy mit érzek, még ha tagadtam is. Mégis úgy érzi, hogy ez a tisztességes. Eltűnni szó nélkül.  Eltűnni úgy, hogy az nekem minél jobban fájjon. Hát ha így van, akkor tényleg fáj. A tegnapi is fájt, de az hogy így átbaszott. Hogy reggel óta várom msn-en, hogy három óta várom a választ az e-mailemre, hogy 5 percenként frissítek rá, és mindig van új levelem valakitől, de egyik sem te vagy.

Átbaszás szagú a levegő és könnyízű az éjszaka. Sírok, mert megbántottál. Sírok, mert félreismertelek. Sírok, mert el kell téged felejtenem. És sírok, mert még csak el sem köszönhettem tőled.