2009.04.20. 21:01| Szerző:
Amani1987
Életemben nem voltam még ennyire ideges, mint most. És még féltem is.
Az úgy volt, hogy a Deák téren elköszöntem a barátnőmtől, és lementem a metróhoz. Már a mozgólépcsőn mellém állt egy férfi, olyan 45-50 körüli. Először nem igazán foglalkoztam vele, bár meglepett, hogy pont arra a lépcsőfokra állt, amire én, hiszen elég üres volt a lépcső. Aztán elkezdett közelebb húzódni hozzám, ami már zavart. Majd beszélni kezdett valamit, de nem értettem mit. Folyamatosan mondta, és (hülyeség volt tőlem) elkezdtem odafigyelni és válaszolni.
Majd amikor a lépcső aljához értem, szinte már fénysebeséggel száguldottam az Újpest felé közlekedő metróra, remélve, hogy a pasas a másik irányba tart. De nem. Pár másodperc múlva már ott állt mellettem, és mondta tovább.
Hogy ő már 20 éve egy olyan lányra vár, mint én...hogy adjak neki telefonszámot, vagy e-mail címet, akármit...hogy ő azt nem bírná ki, hogy sehogysem tud elérni, és mindenfelé kell kószálnia a városban, hogy összefusson még velem. Ekkor villant meg lelki szemeim előtt a "pszichopata" szó.
4 percig kellett várni a metróra, és minden másodperccel idegesebb lettem.
Aztán amikor megérkezett a szerelvény, villámgyorsan felpattantam, hogy hátha akad ülőhely, a kedves úriember meg csak nem fog fölémállni. Nem is tette. Inkább a mellettem ülő lányt tessékelte arréb, hogy mellém tudjon ülni. Ekkorra már remegtem az idegességtől, és kicsit tartottam is tőle, mert világossá vált, hogy nem akar leszállni rólam. Nyomta tovább a szöveget. Nem tudom, hogy mit. Nem hallottam a zajtól és nem is érdekelt különösebben. Úgy tettem, mint aki telefonál, addig sem zavart. Majd elhatároztam, hogy a Nyugatinál leszállok, és majd ott felszállok a következőre. De féltem, mert mi van, ha követ? Mit csinálok ott a nyakamban ezzel az idiótával. Pár perc volt még hátra, az meg csak húzodott közelebb, én meg húzódtam el, de a végtelenségig nem lehetett. A kezemet simogatta, én meg el-elhúztam és már majdnem sírtam. Közelhajolt hozzám, valamit súgni akart a fülemben, én meg már szinte rámásztam a másik oldalamon ülőre.
Aztán, amikor már készültem leszállni, akkor megmentettek. Velem szemben két korombeli lány ült, akik látták rajtam hatalmas szenvedésem. Megszólítottak, mintha régen látott ismerősük lennék. Végig beszélgettünk, de a hapsi eleinte nem zavartatta magát. Bámult, próbált közelebb hajolni, valamit mondott. A mellettem ülő lány odaszólt neki, hogy mi a problémája velem, mit akar. Akkor a hapsi hátradőlt, és kicsit elbambult, de néha még rámnézett. A csajok mondták, hogy szálljak le velük a Gyöngyösi utcánál, és ha követne a pasas, akkor majd helyrerakják. Közben anyuéknak sms-eztem, hogy jöjjenek a Gyöngyösihez, mert SOS gáz van, és nem merek egyedül hazamenni. De szerencsére nem volt semmi baj. A férfi nem szállt le, hála a csajok mesteri tervének, hogy csak akkor ugrunk le a metróról, amikor már hamarosan záródik az ajtó. Fent még beszélgettünk kicsit, én meg nem győztem hálálkodni nekik. Mert igenis sokat segítettek. Ilyenkor az a legjobb, ha a kretén látja, hogy egyáltalán nem vagyok egyedül, és nem vagyok védtelen.
| | Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://hercegnoatoronyban.blog.hu/api/trackback/id/tr791315374
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
