Ma reggel olyat tettem, amit eddig még soha. Igaz, eddig nem is volt rá szükség. Összevitatkoztam egy zsaruval. De hát ő kezdte. Én nem tettem semmi, csak békésen vicceket olvastam. Na de kezdjük az elején...
Elmentem a Tescoba, mert anyu kevés túrót vett a sütihez. Levitettem magam kocsival, mert gyalog rohadt messze van. Nagybátyám le is vitt minden további nélkül. Hazafelé, pont a templom előtt mentünk el, ahol pont vége lett a misének. Ha már arra jártunk, akkor gondoltuk hazavisszük mamát, hogy ne kelljen buszoznia. Neki meg eszébe jutott, hogy spagettit kéne vennie ebédre. Irány vissza a Tesco. Naivan azt hittem, hogy egy csomag tésztát megvenni nem tart sokáig, így kint maradtam a kocsiban. Fel sem tűnt, hogy a mozgássérült parkolóban álltunk meg. Azt hiszem megszokásból nem vettem észre. Általában ott parkolunk. Persze nem jogtalanul, mert van igazolványunk meg minden. És általában a rokkantat is visszük magunkkal, még akkoris ha szegény sosem száll ki. De ennyi előnyünk már hagy legyen.
Szóval most is ott álltunk meg, mert egy az hogy közel volt a bejárathoz, és attól, hogy nagymamámnak nincs igazolványa, attól már az ő lába sem tökéletes, mert reumája van, meg mindenféle ízületi gondok. Szóval szegénykémnek nem jó az egész parkolón végigmenni. A másik az, hogy alig voltak az egész parkolóban, és a rokkant helyen meg végképp szinte senki. Még legalább két hely üresen állt.
Erre a rendőr, aki egyébként a társával egy lángosra ugrott ki, odajön hozzám és kérdi van-e rokkant a családban? Hirtelen nem is értettem miért kérdezi, mert én nyugisan olvastam a Katolikus kalendáriumban a vicceket. Mondom neki, hogy van. Erre ő, hogy hol van. Mondom otthon. Közli, hogy rossz helyen állunk. Na akkor leesett. Kezdtem magyarázkodni, hogy hát elvesszük a helyet a mozgássérültek elől. Mondom, dehogy,hiszen nincs itt senki, aki ide akar parkolni, meg van is még üres hely, nem foglaljuk el senki elől, mert nem tart rá igényt senki. Igen-mondja ő-de ez rossz kifogás, nem egészen úgy van, mert mi lenne ha jönne három rokkant. Akkor ők hová parkolnának? Na-mondom, ha ez a szerintem valószínűtlen helyzet most bekövetkezne, akkor átmennénk másik helyre. (Azt ő persze nem tudta, hogy nekem nincs jogosítványom). Meg érveltem azzal, hogy csak fél percre álltunk meg (mert akkor még hittem, hogy így van)
Azt mondta megvárja, hogy kijöjjenek. Nem jön senki. Pár perc múlva kopog a zsaru az ablakon, hogy ez már nem fél perc. "Fasza, baszd meg, még azért is írj egy büntetést, mert sokáig vásárolnak"- gondoltam. Mondjak egy nevet, hogy kié a kocsi. Mondom nem tudom kinek a nevén van, valakinek a családból, passz. Mondjak egy címet. Már kezdtem mondani tehetetlenségemben, meg dühömben, amikor a walkie talkie-ba (vagy mi a neve) szólt a másik, hogy kész a lángos, indulnak. Hát nem, azt mondja nekem az a huszonéves kis rendőröcske :A kocsiban várunk.
Az agyam már egyre csak pumpálta a vért, majd felrobbantam. Basszus az egész város tele van tolvajokkal, uzsorásokkal, dílerekkel, gyilkosokkal, egymással harcoló stricikkel, de a legkomolyabb bűnözők mi vagyunk, akik fél órára rossz helyen parkoltak. Egy olyan helyen, ami úgyis üresen állt volna. Mondom neki, hogy ne büntessen már meg, de ő hajthatatlan.
Beül a kocsiba, nyomja a lángost, én meg várok egyre idegesebben, miközben azon jár az agyam, hogy egy mozgássérült, akinek komoly problémát okoz, hogy 10 méterrel közelebb vagy távolabb parkol, az hogy járja végig azt a baszott nagy Tescot? Mert az azért elég embertpróbáló feladat, sokszor még én is elfáradok közben. Nagypapám ezért nem is jön be soha, mert ő tényleg nem bír menni. Nemhogy korzózni. Ez az egyik. Aki meg annyira le van sérülve, hogy gurulós széke van, az meg őszintén szólva nem értem miért panaszkodik. De komolyan, nem bunkóságból, de az úgyis gurul, nem megerőltető, még hajtani se kell, csak a gombot nyomogatni. Szóval pár méter ide vagy oda, nem értem mit számít.
Aztán jöttek mamáék. Jött a rendőr is. Nem ugyanaz, hanem a másik, egy idősebb. De akkor már az idegeim ki voltak készülve. Nem éreztem, hogy meg kéne büntetnie, még akkor sem ha jogszerű lenne. Elég lenne egy ejnyebejnye is-gondoltam. Aztán többet nem csinálunk ilyet. Megpróbáltam előadni ennek is a gondolataimat, talán kicsit már nagyobb hangerővel és több indulattal, mert a fiatalabb már felbaszta az agyam. Mama meg hátulról ütögette a karom, hogy "Maradj már, meg kell alázkodni!" A faszt- gondoltam. Már bocs a kifejezésért, de tényleg így gondoltam, és csak mondtam és mondtam és mondtam. A rendőr meg mamát csitította, hogy csak hagy mondjam el amit gondolok. Végül nem lett büntetés, de azt hiszem ez nem rajtam múlt. Azt hiszem, az idősebb zsaru nem is akart megbüntetni. Ha meg megbüntetett volna akkor ez van. De nem alázkodok meg egy rendőr előtt.
A rendőrökről amúgy sincs jó véleményem. Mert szerintem beszarik. Mármint vannak emeberek, akiket nem mernek megbüntetni, mert félnek tőlük. Nálunk is vannak ilyenek. Mindjárt ott vannak a fatolvajok. Viszik az erdőt tonna számra. Minden következmény nélkül. Csak, mert nagy a család, és hevesebb a vérmérséklet. Apámat egyszer kapták el a zsaruk. Ő is fát hozott. Nem sokat, talán egy kis kocsival. Néhány napra elegendőt, nem értékesítési céllal. Be is idézték azon nyomban. Ennyit erről.
Aztán ott volt tesóm, aki elvből utálja a rendőröket, és nem is nagyon haverkodna velük. (Kezdem megérteni, ez tényleg elvi kérdés. Nekem sem kéne egy sem. Pont úgy, ahogy BKV ellenőr, vagy APEH ellenőr sem.) Neki voltak kisebb zűrjei. Rossz társaságban mozgott. Egyszer a haverjai valami könyvesbolti lopásba keveredtek, és persze az öcsémet is belekeverték, aki ott sem volt. Jöttek hozzánk házkutatni. Semmi hivatalos megbízás, vagy engedély. Csak jöttek, nézelődtek, turkáltak. Minden könyvet gyanúsan méregettek. Kérdezték honnan van, meg ki vette. Idegesítő volt a pofátlanságuk, meg a lekezelő stílusuk.
Aztán a füves cigi. Egyetlen szál. Sokszor gondolkodtam már azon, hogy miért kell a rendőrségre vinni azt, aki elszív egy szál cigit, amikor szabadon terrorizálják az embereket a zacsiba lélegző emberkék. Persze a hígító, a mindenféle gázok, meg ragasztók legálisan kaphatók, így nem büntetik őket. Viszont sokszor ön-és közveszélyesek. Anyu például egy időben dolgozni sem mert menni este, vagy hazajönni. Apu kísérgette, mert annyira félt tőlük. És élnek, és riogatnak szabadon. Még az öcsémet bevitték a rendőrségre, mezítláb állt szegény a haverjaival együtt, meg vizeletet vettek tőle. Aztán újra házkutatás. Éjszaka, megint minden papír felmutatása nélkül. Anyu már aludt, amikor felébresztették és újra végigtúrtak mindent. Persze nem találtak semmit, mert az öcsém nem díler vagy ilyenek. (Vannak azok is, de azokat nem nálunk kell keresni. Csak hát azok túl nagy fejesek ahhoz, hogy náluk kutassanak. Mindig a kisembereken csattan az ostor.) Aztán félévi pszichológusi kezelést- átterelés, azt hiszem- írtak ki neki. El is járt rendszeresen, mindig időben megjelent. Alkalmanként bent is töltött kb fél percet. De hát nem drogos, nem is volt rá szüksége.
Szóval ennyit a zsarukról. Meg arról, hogy kikre pazarolják az idejüket. És mi, adófizetők azért fizetjük a rendőröket, hogy biztosan mindenki oda parkoljon ahol a helye van. A rokkant a rokkant helyre, a nem rokkant a nem rokkant helyre. És kíváncsian fogom figyelni, hogy a rendőr mikor bünteti meg a helyemen parkoló mozgássérültet, ha az ő helyük már elfogy.
