Április 6-án lesz egy éve, hogy beköltöztünk az újpesti albérletbe.

Amikor először láttuk a lakást, anyuék még idegenkedtek kicsit az egész költözéstől és a várostól is. Tavaly ilyenkorig egyetlen városban élték le addigi életüket. Vidékről a fővárosba költözni nagy váltás volt nekik. Nagy és amellett ijesztő. Anyu ráadásul az elmúlt 22 évben ugyanazon a munkahelyen dolgozott és a munkahelyváltás is kétségeket ébresztett benne.

Amikor 6-án reggel átvettem a lakáskulcsokat, nagyon izgatott voltam. Tetszett az új lakás, de idegennek is tűnt. A szekrények, a tapéták, az majdnem üres és ismeretlen szobák mind úgy vettek körül, mintha csak vendég lennék valahol. Egyedül voltam akkor még, a többiek csak másnap reggel jöttek fel Pestre. És akkor kezdődött el a lakás otthonná változtatása. A személyes tárgyaink, a ruháink, dekorációs eszközeink megtalálták a helyüket, mi pedig megszoktuk azokat, amiken változtatni nem lehetett.

Sok minden történt egy év alatt.

A költözést követő 1-2 hétben bejártuk a város nagyobb látványosságait. Azóta nem nagyon voltunk sehol. Anyu szinte azonnal munkát talált. Megszerette a várost, megszerette az új munkatársait. Apu is egész jól érzi itt magát, tesóm meg mindenhol elvan.

Túl vagyunk egy húsvéton, egy karácsonyon és az új év is itt ért minket. Tavaly húsvétkor unatkozva ültük végig a délelőttöt (nem is tudom már, hogy miért), aztán a Margitszigetre mentünk kirándulni. Idén nem megyek sehová. Várom Norbit. Most nem fogok locsolás nélkül hervadozni, hanem sütögetek, tojást festek és várok.

Igen, ez is változott tavaly óta: már nem vagyok egyedül. Végre olyan pasit találtam, aki tényleg szeret és kibírja mellettem. Pedig néha elég nehéz engem elviselni. Lassan fél éve már, hogy ő sikeresen megbirkózik a feladattal.

Annyi minden más lett tavaly óta, mégis gyorsan eltelt ez az év. Olyan, mintha csak pár hete költöztünk volna be ide, de reggelente, amikor Norbitól jövök haza, érzem, hogy mégis csak változott valami a szívem mélyén: otthonomnak érzem ezt a lakást. A villamosról leszállva a táskámban kotorászom a kulcsaim után, felnézek a ház hatodik emeletére és boldog melegséget érezve nyugtázom, hogy hazaértem. És ez az érzés olyan jó, hogy szebben nem is indulhatna a nap.