Na most olyan izé vagyok. Igen, az izé elég sokjelentésű szó. Jelen esetben nálam az van, hogy elképesztő fáradtság vett erőt rajtam. A szombati buli sincs még egészen kipihenve. Tegnap reggel ugyan aludtam néhány órácskát, de napközben sajnos képtelen vagyok pihentető alvást összehozni. Inkább olyan csukott szemmel forgolódás, álmodozás lett a dologból. Egész nap feküdtem, vagy az ágy szélén punnyadtam, mert álmos voltam bármihez is, amihez mozogni, beszélni vagy gondolkodni kell.

Estére elmúlt a fáradtságom, így az elalvás is kitolódott kissé. Éjfél is elmúlt már, amikor lefeküdtem (noha ebben végül is semmi rendkívüli nincs). Kinyitottam az ablakot, de a levegő kicsit már hideg volt. Nyáron még azért nyitottam ki az ablakot alváshoz, mert a szobámban kibírhatatlan meleg volt. Mára már csak megszokásból és a friss levegő miatt. De azt hiszem néhány hét és erről is le kell szoknom. Jönnek a hideg éjszakák, én pedig az ablak alatt alszom és könnyen megfázhatok. De most még olyan jó érzés, amikor beszívom a friss, hideg levegőt, miközben nyakig húzom magamon a takarót. Álmodoztam kicsit, mert az mindig segít elaludni. Pedig többnyire nem szeretek ilyenkor. Annyira szép történetekről álmodozom, hogy mindig szeretnék eljutni a végéig, de sajnos sosem sikerül.

Reggel már nagyobb problémáim voltak. Ugyan felébredtem 5 körül és megkönnyebbülten nyugtáztam magamban, hogy kicsit még pihenek, és semmi gond nem lesz a 6 órai keléssel. De a pihenésből az lett, hogy visszaaludtam és riadtan ébredtem fel, amikor a telefon zenélni kezdett. Borzasztó rosszul van megválasztva az ébresztőm. Amikor beállítottam ezt az indiai hastáncolós vagy nem tudom milyen zenét, az volt a fő szempontom, hogy ez még a hallottakat is felébreszti. Igen ám, csak nem mindegy hogy ébred az ember. Mert erre én úgy, mint aki rémálomból ébred éppen. Szóval nem a legideálisabb. Valami kellemes ébresztőt fogok választani helyette.

Aztán a szokásos kapkodás, hogy mit vegyek fel, úristen elkésem, szörpöt csinálni, úristen elkésem, még gyorsan egy e-mail olvasás, a para, hogy ebből késés lesz, szöszmötölés, hidegmintavétel, haj összefogása, haj leengedése, újra összefogása (talán újra leengedése) és végül az indulás, természetesen késve.

Utána rohanás, hogy minél kevesebbre csökkentsem a késés perceit. Tolakodás a metrónál, hogy egyáltalán felférjek rá. Álldogálás a tömegben, a melegben és a büdösben. Majd újra tolakodás a leszállásnál, mert vannak, akik szeretnek úgy megállni, hogy útban legyenek, és még csak mozdulni sem hajlandóak.

Suliban elaludtam. De szó szerint. Ilyet azért nem szoktam. Pilledés mindig megvan, meg a hosszabb időre szembecsuk és pihen is előfordul, de szabály szerűen elaludni nem szoktam azért. Hát most ez is megvolt. Dittivel bekajáltunk, aztán fej le a padra és egy szakasz onnan kimaradt nekem. Álmodtam is. Azt nem tudom már mit, de arra konkrétan emlékszem, hogy valami jót.

Aztán feliratkoztunk a gyakorlatra. Az ötödik kerületbe megyünk, oda is akartunk, úgyhogy ezt jól megoldottuk. Nem volt ugyan nagy tolongás, így nem volt nehéz oda bekerülni. Pedig ha nem jött volna össze, akkor már azt is elkönyveltem, sőt talán be is lelkesedtem, hogy Vácra fogunk menni. Nagyon tetszik nekem az a város, és közel is van. Meg reggelente vonatozhatnék, amit szeretek, mert a gyerekkoromra emlékeztet, meg a dédnagymamára.

Na de elkanyarodtam az álmosság témától. Hazaérve kicsit tettem-vettem, aztán lefeküdtem. Magamhoz képest sokat aludtam, majdnem 2 órát. De még így is olyan lassan telik az idő. Most olvasni kéne valami szakirodalmat, de nem köt le. Tanulni is kéne szigorlatra, de még annyira sem köt le. Dittitől is várom a buli képeket, de ő meg csak valamikor este lesz. Holnap meg szerintem suliba sem jön, mert beteg.

Mehetek egyedül egész héten, amihez már most nincs kedvem, úgyhogy majd meglátom, hogy lesz-e kedvem, avagy sem. Pedig még korai lenne lógni.