Sokat gondolkodom a mostani érzéseimen. Sosem tudtam megfogalmazni igazán, hogy milyen érzés a szerelem. Próbálom valamihez hasonlítani az érzéseket, de sosem tükrözi azt a testem minden sejtjét betöltő energiát és boldogságot, amit valóban érzek.
És ahány embert szerettem eddig, mindegyik kicsit más volt. Volt, ami erősebb, volt, ami kevésbé. Mindegyik gyönyörű, de mégis más.
Hogy most mit érzek, az egy nagyon jó kérdés, mert magam sem tudom eldönteni. Egyet tudok biztosan (legalábbis mindenképp ezt akarom hinni), hogy nem vagyok még szerelmes. És ha van igazság a világban, akkor nem is leszek. Olyan erősen kötődöm hozzá, ami rettenetesen megijeszt. Ilyenkor két dolgot szoktam tenni. Vagy megörülök és elkezdek munkálkodni azon, hogy ez a kötődés még erősebb, még mélyebb legyen. Ezt akkor teszem, amikor van esély a boldogságra ezáltal. A másik, amit szoktam tenni, az az, hogy megállok és nem tudom merre haladjak. És csak vagyok, tehetetlenül, míg magától elhatalmasodik rajtam az érzés.
Most tudom kezelni a helyzetet, azt hiszem. Próbálom magammal elhitetni, hogy nem is olyan jó ez az érzés, hogy nem is olyan jó vele lenni. Persze a valóság erre mindig rácáfol, de amikor nem vagyok vele, akkor rövid időre elhiszem. És néha elképzelem Őket együtt. Hogy mennyire oda van érte, hogy most ő a világ középpontja számára. És én kisodródtam a világ szélére, de bármennyire is próbálok visszamászni, mert újra ellök. Fájdalmas érzés, de ez az egy realitás van, amibe kapaszkodhatok, ha nem akarok megint a föld felett lebegni, mint már annyiszor.
Mert ez még rosszabb lenne, ha ez egyáltalán lehetséges. Mert eddig nem lehetett ennyire az elején tudni, hogy veszélyes játék ez. De itt nyilvánvaló. Nem nyerhetek, nincs rá esély. És veszíteni nem akarok, most nem, újra nem. Az első perctől mondogatom ezt magamnak, de nem nagyon megy. Kezdett kicsit elhatalmasodni rajtam ez az egész, de azt hiszem most már kezembe vettem a sorsom.
Nem vágyni rá! Úgy nem. A lelke számomra tiltott dolog. Nehéz, hiszen a vágyaimat nem én irányítom, de a legfontosabb a biztonság. Hogy ne sérüljek, ne szenvedjek. Mert ha ezt így folytatom, akkor nagyon fog fájni. Ezt kell elkerülni, ezt az egyet. Úgy kell rá tekintenem, mintha út lenne a boldogságom felé, és nem maga a Boldogság.
Szeretem. Nem szerelemmel, de azt hiszem igenis szeretem És fáj, hogy ő ezt nem így érzi. De nincs mit tenni, el kell fogadni és kihozni a helyzetből, amit ki lehet. Megkímélni magam attól, hogy többet érezzek. Nem lehet, nem szabad, nem jó. De szeretni még nem bűn. Barátilag, emberileg…nem „úgy”. Azt azért csak szabad. Ez nem tilos.
És megérinthetem…ha úgy adódik. Megcsókolhatom…olykor. És beszélhetek vele nagyon nagyon sokat. És a legfontosabb: szabad boldognak lennem…egy kicsit.
