Boldog vagyok!
Furcsa belegondolni, hogy minden túlzás és önámítás nélkül írom ezt le, de tényleg így van. Már 8 hónapja…
Hihetetlenül hangzik ez a 8 hónap. Kicsit elvesztettem az időérzékemet ebben a kapcsolatban. Olyan , mintha csak most szerettünk volna egymásba, máskor pedig, mintha ezer éve ismerném. Ismerem. Tudom, mikor mire gondol. Tudom, mit miért tesz. Észreveszem, ha füllenteni készül, vagy titkolózik. Ő is így van velem. Nagyon rám van hangolódva és azonnal látja rajtam, ha valami bánt. Tudja, mikor mit szeretnék, mire vágyok éppen. Tudja, mikor van szükségem ölelésre, mikor csókra. Néha egy lépéssel előttem is jár. Sokszor még magam sem tudom, mit akarok és csak akkor jövök rá, amikor már megkaptam tőle.
Mert nagyon sokat kapok tőle. Nem ajándékokra gondolok, bár néha magam is szégyellem mennyit költ rám úgy, hogy mindketten tudjuk, hogy töredékét sem tudom neki visszaadni. (Mostanság semmiképpen) Sokkal fontosabb az, amit eddig senki nem tudott nekem megadni. Amit tényleg csak az adhat, aki igazán szeret. Törődést, odafigyelést, boldogságot. Azokat az apró simogatásokat, amik nem csak a testemet, de a lelkemet is érik.
Boldog vagyok!
Annyira, hogy nagyon sokáig akarom ezt a boldogságot. Ő olyan ember, akivel el tudom képzelni a jövőmet is. Minden komolyabb akadály nélkül. És azt hiszem, ő is el tudná képzelni, hogy velem éljen. Szoktunk beszélni arról, hogy hogy rendeznénk be az otthonunkat, hogy milyen szépek lennének a gyerekeink (na jó, lehet ez a téma engem foglalkoztat jobban), hogy hívnák őket, milyen szülők lennénk. Igaz, ezek még nem tervek, csupán álmok, de ha minden ilyen szép marad, idővel tervekké, majd valósággá válhatnak.
De addig is csak az számít, hogy boldog vagyok! Olyan boldog, mint még soha. Ő a másik felem? Ha létezik ilyen, akkor ő az. Legalábbis már nem érezném magam egésznek nélküle. És valahogy ő is így érezhet.