Ritka termékeny vagyok most. Az elmúlt 3-4 napban iszonyatos mennyiségű blogbejegyzésem született. Ebből is látszik, hogy pörög az agyam, folyton gondolkodom és elemzem a helyzetem. Illetve próbálom önmagam nyugtatni azzal, hogy kiírom, ami bánt. Amikor leírok valamit, akkor egyben át is gondolom. És amikor átgondolom, leírom, akkor részben feldolgozom. Nem saját találmány ez, a pszichológusok is javasolják. Erre jó a napló. Az, hogy én ezt nem egy füzetecskében teszem, hanem itt az interneten, annak két oka van. Az egyik, hogy (sajnos) már jobban szeretek gépelni, mint kézzel írni. A másik, hogy a blogot sokkal egyedibbé tudom tenni, mint amit egy naplócskával el tudnék érni. Tehetek bele képeket, változtathatom a betűtípusokat, a színeket…sokkal inkább én vagyok.
És az, hogy ezeket a sokszor nagyon is magánjellegű gondolatokat más is látja…? Nem érdekel. Egyrészt azért, mert nem túl nagy az olvasottságom, szóval nem sok ember lát bele a legprivátabb érzéseimbe. Másrészt, mert aki idegenként idetéved és olvas, az úgysem tudja, hogy ki vagyok, szóval neki az, amit leírok nem több, mint egy halom érzés, amit vagy képtelen átérezni, vagy már érzett hasonlót. Ha pedig ismerős olvassa, neki úgyis elmondanám mindazt, ami bennem kavarog. Nincsenek nagy titkaim. Érzések terén főleg. Ha boldog vagyok, úgy nevetek, hogy mindenki lássa. Ha sírok, nem szégyellem a könnyeim.
Most mégis, olyat tettem, amit nem szoktam, és eddig talán még nem is volt rá példa. Sorra írom az új bejegyzéseket, de a többségüket vázlatban hagyom, nem publikálom. Most azt hiszem olyan szinten magánjellegű gondolatok törnek fel belőlem, amiket nem szeretnék megosztani senkivel. Még nem. Különösen, mert azt hiszem írok dolgokat, amikkel talán megbánthatnék másokat. Nem feltétlenül szándékosan, hanem mert félreértenék, amiket írok. Nem tudnák átérezni. Vagy mert hirtelen haragomban rosszul ítélem meg a helyzetet. Ezeket nem teszem közzé, de nekem segítenek. Mert a célja ugyanaz, mint a publikus írásoknak: hogy én átlássam a bennem lezajló folyamatokat.
