Na jó, azért nem teljesen, de mindenképpen kicsit csökkenteni kéne a térfogatom. Jó úton haladok, mert az elhatározás megvan és már elkezdtem kivitelezni.
Két dologtól fogy az ember: ha sokat mozog, vagy ha keveset eszik. Én próbáltam először a kettőt ötvözni, de ha keveset eszek, akkor nem hogy mozogni nem bírok, de még állni is kín. És kevés tornával nem lehet fogyni, a sok viszont iszonyat fárasztó és fáj mindenem tőle. Marad a kajacsökkentés. Tegnap egyszer ettem, valamikor dél körül. Nagyon keveset, mert nem igazán kívántam az ételt. Estére már kibírhatatlanul éhes lettem, de megfogadtam, hogy nincs kaja, így nem is ettem. Amikor már nagyon éhes voltam, benyomtam egy pohár vizet. Aztán persze alig bírtam elaludni, forgolódtam meg minden. De gondolom csak az eleje ilyen nehéz. Ma is ebédet tervezek csak. Próbálom olyan későre tenni, amennyire csak tudom. Ha elég későn ejtem meg azt a napi egy étkezést, akkor talán kibírom estig. Ébredés után érdekes módon már nem vagyok éhes. Még most sem, pedig azt hittem, hogy reggelre már pokolian fog fájni a gyomrom. De nem, szóval ez jó jel. Kicsit szédülök ugyan, de azzal nem foglalkozom. Ha már nagyon rossz lesz, benyomok egy almát.
De már nagyon időszerű fogynom. Részben magam miatt, mert nyilván én is látom, hogy nem a legelőnyösebb az alakom és némely ruha sajnos nem jelenhet meg a szekrényemben (persze manapság már sok olyan ruha van, ami csak az anorexiás csajokon áll jól.) De ez az elhanyagolhatóbb szempont, mert én azt hiszem elfogadtam magam ilyennek, ha némi kifogásolható pontot találok is magamon. De a nyomósabb érv, hogy a társadalom sajnos eléggé elutasító a duci emberekkel. Ezt lehet cáfolni, de akkor is így van.
Rengeteget netezek és sok emberrel beszélek, fórumozgatok. És ott is 10-ből 8 pasi mondja, hogy szóba sem állna olyan csajjal, akin több a plusz, mint mondjuk 1-2 kiló. Jah, bunkók az ilyenek, az tény. De sajnos ezekből a bunkókból van sok. És attól, hogy az emberek nagy része bunkó, még ők vesznek körül és el kell őket fogadni. Nem lehet megváltoztatni az egész világot, könnyebb, ha én változom. Bár alap, hogy nem járnék olyan pasival, akinek most nem kellenék, mert ha az alapján szeret valaki, hogy mennyire lapos a hasam, akkor megette a fene. Képtelen lennék ennyire felszínes embert szeretni. És nyilván az ilyenek is képtelenek a szeretetre, hiszen külsőt szeretni nem lehet. Csak belsőt. És nem leszek se jobb, se rosszabb ember attól, ha lefogyok.
Hogy az életkedvem csökken a bevitt kalóriák számával együtt, az egyértelmű. Ezt tapasztalom. Most nem élni akarok, csak túlélni. Hogy meddig fog tartani, amíg beindul a fogyás, azt nem tudom, de addig mindenképp kicsit zizis leszek. Eléggé lehangoló, ha az ember ennyire korlátozva van, még akkor is, ha önmagát korlátozza.
És hogy boldogabb lennék-e ha véknyabb lennék (illetve leszek, mert ez már nem csak eshetőség, hanem konkrét cél!)...? Nem tudom. Lehet, hogy nem, hiszen akkor valószínűleg folyton azon fogok görcsölni, hogy vissza ne jöjjenek a kilók. És ha vissza is jön néhány, akkor azonnal kétségbe fogok esni és szomorú leszek. Örök harc lesz ez, és folyton támadástól fogok tartani. Hogy emelett jut-e majd időm élni? Majd igyekszem.
