A hajtás most elfonnyadt pár óra alatt. Mert nincs rá napfény, nincs rá eső. Nincs rá semmi. Elszáradt, gyökere meglazult és szép lassan kiválik a talajából. Majd úgy porlad el, mintha sosem lett volna. Csak az apró lyuk, a kis mélyedés marad utána a szívben, ahol eddig növekedett. De az a seb beheged, hiszen nem volt semmi komoly. Csak egy kis növénykezdemény, nem is növény még.

De fáj, hogy nem értem mi van. Nem tudom miért csinálja ezt. Mi változott? Tegnap még minden rendben volt. Reggel is. Ma már nem.

Talán talált egy lányt magának, és így én már barátként sem kellek? Meglehet, úgy tűnik. Nem baj. Kár búsulni. Ha így áll a helyzet akkor tényleg kár. Nem érdemli meg. Azt sem érdemelte meg, hogy kötődni kezdtem hozzá. Bár ezt mindig is tudtam. Nem fáj, nem bánt, nem érdekel.

Nem értem, de azt hiszem csak azért, mert nem akarom érteni. De ha majd lehullanak az illúziók, és marad a tiszta valóság, minden körítés nélkül, akkor érteni fogom. És el is hiszem majd, amit megértettem.