Mostanában az unalom olyan mély szintjén tengődök, hogy mindenféle netes játékokat játszok. Kezdtem az öltöztetős, Barbie stílusúakkal, de rájöttem, hogy azokból már kinőttem. Talán a sminkelősök még okoznak némi halvány örömöt, de az sem az igazi már.

Ekkor találtam néhány játékot, amik ugyan nem szórakoztattak, de a vérnyomásomat sikerült jó magasra felvinniük. 

Az első ilyen a Nicoles Mommy Challenge volt. A játék igazából nem szól smemiről, csak arról, hogy van egy anya és annak egy kisbabája. Különböző szintek vannak és a gyerek minden szinten egyre idegesítőbb. A játék lényege, hogy anya és gyereke tökéletes harmóniában (vagy legalábbis élve) vészeljék át azt az időt, amennyi egy-egy szintre meg van adva. Könnyűnek tűnik? Nem az. Az első szinten még csak pelust kell cserélni a kölykön, az sima ügy. Anyucinak van ideje mellette még aludni és olykor-olykor enni is. Na de ahogy haladunk tovább...! Utána már etetni kell a kis taknyost, meg jópofizni neki, felvenni a telefont, kinyitni az ajtót (mert valami idegesítő szőke ribanc-én elneveztem ügynöknek, mert anyu barátnője nem lehet ilyen bunkó, hogy a legrosszabbkor jöjjön- folyton hozzánk csenget be). Mondanom sem kell, hogy a gyerek nem szereti sem a csengő, sem a telefon hangját, mert nem tud tőle aludni. Anyu meg a gyerek hangját nem szereti, mert ő meg attól nem tud aludni. A gyerek üvölt...valami iszonyú ronda hangszínt produkál, nekem meg szétmegy tőle a fejem. Arról nem is beszélve, hogy Nicole éhen hal, vagy belepusztul a fáradtságba. A magam kínját még megoldom közben, mert leveszem a hangot a gépről és onnantól se hülye csengőhang, se brutál hangú poronty. De játékosom kínjait nem tudom enyhíteni. Mert ugye Nicole nagyon szegény lány, és az egész háza egyetlen helyiségből áll, ahol is össze van zsúfolva telcsi, gyerek és anyuci békés pihenésének egyetlen eszköze: egy szék. Párszor felmerült ugyan bennem, hogy kéne valami gyerekverő funkció is (ennek ellenére persze szeretem a gyerekeket, de ami sok...), de a végén sikerrel végigvittem a játékot és én lettem a VILÁG LEGJOBB ANYUKÁJA!:) Minden esetre ez a sikerélmény sem volt elég, hogy kínjaimat feledtesse, szóval csak erős idegzetűeknek ajánlom.

A másik játék, ami sokkolt, az a Kiss Evolution Game. Ez egész jól indult. Kis aranyos fiúként kezdtem és két perc alatt 1390 pontnyi csókot nyomtam a puffancs padtársnőmre, miközben a tanárnő a táblára próbált meg felmaszatolni egy ötágú csillagot (nem nagy sikerrel). Persze vigyázni kellett, hogy a nőci ne forduljon hátra, mert különben hatalmas pofonnal díjazta az osztályteremben fellobbanó romantikát. A gonosz! A következő pályán már egy nyálas pasas voltam, aki a discoban jobbról is, balról is egy csajszit támasztott (Egyik profilból baromira ronda volt) és hol az egyiket, hol a másikat smárolta le. Persze a másik tudtán kívül. Na ott arra kellett vigyázni, hogy az, akinek a szája épp nincs az enyémen, véletlenül se vesse felém a tekintetét. Nagy nehezen összehoztam, hogy ne bukjak le a csajok előtt, de valószínűleg nem sikerült elég csókot összeszednem, mert így is pofon lett a vége. Nem is jutottam el a következő szintre. És ebben a játékban pont ez idegesít.

És a harmadik, némiképp sikerélménnyel gazdagító játék a Kitchen Mania volt. Ugyan ennek is nekirugaszkodtam vagy háromszor, mire sikerült, de legalább sikerült és túléltem anélkül, hogy bárminemű öncsonkítást végeztem volna idegösszeroppanásomban. Ennek a játéknak annyi a lényege, hogy a szakácskisasszonynak (ez esetben nekem) fel kell venni a barátaitól a rendelést, hogy milyen ételt szeretnének karácsonyra. Én meg fénysebességgel csinálom is. Maga a főzés nem nehéz, merta kaja mellett megjelenik, hogy milyen színű (állagra persze ugyanolyan-pudingszerű) maszlagból készül el a cucc. Például a sült pulykához is elég merni egy kanállal valamelyik trutyiból. Igen ám, eddig könnyű, de a rendelés sok, az idő kevés és valahogy nem akar olyan gördülékenyen menni ez a főzés sem, mert például addig nem látom a következő recept hozzávalóit, amíg ki nem örömködtem magam, hogy tudtam főzni valamit. Persze egy idő után már lehet tudni, hogy milyen színű puding a sült szalonna, vagy a főtt tojás, esetleg a hal. Egyébként a szakácsnő olykor, amikor épp nem adok neki semmi feladatot, akkor olyan kis vakarásszerű mozdulatsort végez az intim testrészén. Ez nem vicc! Canestent neki!

Többel nem is mertem játszani, mert ezek teljesen kiidegeltek. De azért majd még próbálkozok, hátha találok valami jót is. Vagy marad a Sims 3.