Furcsa érzések kavarognak bennem. Nem is furcsák, ellentétesek. Egyik percben szétvet a nagy boldogság (minden ok nélkül), máskor meg sírni tudnék. Van, hogy valóban sírok is. Aztán elmúlik, mint a nyári zápor. Jön és megy.

Furcsa hiányérzet kínoz. Nem tudom mi hiányzik, de nagyon rossz nélküle. Mi lehet az a hiányzódolog?És miért nem érzem magam teljesnek addig, amíg meg nem találom? Mintha egy puzzle lennék, ami mármajdnem kész van, de 1-2 fontos eleme még nem lenne a helyén. Egy időben azt hittem, hogy egy gyerek hiányzik, de mára már tudom, hogy nem. Talán egy pasira lenne szükségem? Mint mindig. Vágyom arra, hogy szeressenek, és vágyom arra, hogy én is szerethessek. 

Furcsa az is, hogy bár mindenképpen szeretnék egy pasit találni, aki rendes és ugyanazt akarja, amit én, mégis minden kínálkozó alkalmat kihagyok. Nem megyek el randizni, nem beszélgetek a srácokkal még msnen sem. Csak úgy néha odavetek egy igent, vagy egy nemet. Nem értem, hogy miért. Talán nem is igazán akarom ezt az egészet? Lehet, hogy belefásultam? Kiégtem érzelmileg?

Furcsa, de magányos vagyok és mégis kerülöm az embereket.Hiányoznak, de nem akarok velük lenni. Valami nagy ellentét feszült bennem. Olyan ellentét, amit nem tudom, hogy feloldok-e a közeljövőben...