-Menj vissza! Ez veszélyes! -kérte a fiú a lányt.

-Nem, én nem megyek sehová nélküled!

-Magadat kell mentened, nem sodorhatod magad is veszélybe.

-És nézzem, ahogy szenvedsz?

-Inkább, minthogy te is szenvedj.

-Azt mondtuk, hogy egyek vagyunk. Te és én. Mindörökre. Minden körülmények közt!

-De én nem szeretném, hogy bajod essék. Megérted ezt?

-Igen. De nem fogadom el.

-Tiszteletben kell tartanod azt, amit én szeretnék.

-És mit szeretnél? Megszabadulni tőlem?

-Félreértesz. Meg akarlak menteni.

-Én nem megyek nélküled sehová!

-Kérlek…

-Ne kérj! Nem okozol semmivel akkora fájdalmat, mint azzal, ha ellöksz magadtól.

-Nem ezt teszem. Csak egy kis időre szól az egész.

-Mennyi? Egy nap? Kettő?

-Talán pár hónap.

-Tessék? Ez csak vicc, ugye?

-Kicsim…

-Na nem!! Én nem megyek sehová. Szükséged van rá.

-De ez veszélyes.

-Együtt túléljük.

-Vagy mindketten elbukunk.

-Akkor legyen. Az is jobb, mint az elszakadás. Mi már egyek vagyunk. Erről szól ez az egész.

-Nagyon szeretlek, ezért akarlak megmenteni.

-Én is nagyon szeretlek. Ezért nem akarok boldog lenni, miközben te szenvedsz.

-De én akarom, hogy boldog légy. És velem most nem leszel az.

-Az én boldogságom belőled fakad. Ha veled vagyok, akkor nem lehetek más, csakis boldog.

-Féltelek.

-Én meg téged. Szóval kvittek vagyunk. -mosolyodott el a lány.

-Tudod, nem tudom, hogy ez jó ötlet-e? Mártíromságot vállalsz értem…

-De hiszen te akarsz mártír lenni, azzal hogy egyedül szakadnál meg a teher alatt, amit ketten talán könnyedén elbírunk.

-Akkor hát gyere velem. Én veled nem tudok vitatkozni. –jelent meg mosoly a fiú ajkán is.