Miután meguntam a netet (átmenetileg), elmentem, hogy vegyek valami kaját a kínaiban, mert egész nap nem ettem semmit, egészen mostanáig (20:00).

Előtte megnéztem mi maradt a hajdan otthonos szobából. Nem sok. Nagyjából az én cuccaim, az az apró, szinte csak ágyméretű hely. Julcsi hagyott itt néhány cuccot, meg a szórakoztatásomat szolgáló tévét és rádiót, de már nem olyan jó itt lakni, mint régen. A falak fehérek és üresek, mint egy kórház. Az asztal is más helyen van, az ágy is. Julcsi rengeteg cucca helyett már csak az üres befőttes üvegek vannak itt. És a szekrényben a ruhái, szatyrokba pakolva. Az ágyaik üresen. Csúnya, mert kissé ütött kopott. Mónikáéra rátettem az ágytakarómat. Az lesz a nappali rezidenciám. Az enyémet meg alvósan hagyom. Nem kell majd ágyazgatni.

A fürdőn nincs nagy változás, kicsit olyan, mintha fogytán lennének a tisztálkodási felszerelések, de attól még látszik, hogy lakják a szobát.Ebben Zsaniék cuccai is közrejátszanak.

Mónika is itthagyta a tusfürdőjét. Ez jó, ebből tudom, hogy visszajön még. Én is össze vagyok már kicsit pakolva. Anyu és mama jönnek csütörtökön és együtt elviszünk egy csomó cuccot. Mert egyszerre képtelen lennék. Így is bele fogok gebedni, amíg ezeket kiviszem a Stadionokhoz. Mónika nekem adta a gurulós bőröndjét, ami sajnos már nem gurul, de bízom benne, hogy apu még meg tudja csinálni. Jó lenne, mert Mónika ki akarta dobni. Kár lett volna, olyan szép kis bőrönd.

Aztán láttam két lányt, amint felköltöztek a harmadikon lévő szobákba. Na mondom, még a végén hozzám is jön valaki. De nem akarom.Ne jöjjön. Egyrészt már erre a kis időre nem akarok megszokni egy másik embert, meg alkalmazkodni hozzá. Nem akarok idegennel osztozni a lakóteremen. Mellesleg visszavárom Mónikáékat, nem adom senkinek a helyüket. És olyan rég aludhattam már meztelenül. Most végre itt a lehetőség. De akkor eszembe jutott, hogy mi van, ha mondjuk megint rámjön a hányinger? Szaladjak ki meztelenül? És akkor jött a megvilágosodás: ez nem egy lakás, ez egy kollégium. És ebből tanultam: Jövőre mindenképp hozok köntöst is. :)

Na ,de vacsi. Szóval a kínait imádom. Jó a kaja (kár, hogy a tészta elfogyott és csak rizs volt), közel is van, nyitvatart vasárnap is és tök édesek az eladók. Imádnivalóak, amikor magyarul beszélnek.

És ott kellett volna abbahagynom a pénzköltést. Mert utána már nem volt szükségem semmire. De megkívántama francia krémest, amitől tegnap megfájdult a hasam. De nem vettem, mert töksokat kell várni, amíg az embert kiszolgálja valaki a Tescoban. Aztán gondoltam majd veszek túrós táskát, mert azt imádom. De az ilyen helyeken nem szokott friss lenni. A túró meg nem jó, ha bele van száradva. pedig tuti bele volt. Vettem hát jégkrémet, meg chipset. Mindig csak a hízlaló dolgok :(

A villamoson egy hapsi leszólított, hogy fagyizzak vele.Mondtam neki, hogy nem. De csak győzködött. Kérte, hogy adjam meg a telszámom. Megadtam a T-mobile-osat. Azt úgysem használom, csörgetheti. Csak nem értem én ezeket a pasikat. Nem vagyok szép, nem vagyok csinos. Ha valamitmégis a javamra akarnánk írni, akkor az az lenne, hogy azt hiszem kedves vagyok. De ezt honnan látja a villamoson a hapsi? Egyszer egy ismerősünk, egy öreg néni mondta, hogy nem vagyok különösebben szép, de nem baj, mert kedves vagyok. És hogy ez többet ér, mintha szép lennék. De én inkább szép szeretnék lenni. Valahol azt hallottam, hogy a belső szépség megszépíti az ember külsejét is. Most akkor vagy belülről sem vagyok igazán szép, vagy a tükrömmel van baj. Nem érzem magam szépnek, nem tudom magam annak látni. Volt, hogy tudtam. Nagyon szépnek, gyönyörűnek, igazi nőnek. Annak is vége.