A vágy nagyon különös dolog.Hirtelen jön és máris olyan erővel tör rá az emberre,hogy eluralja az egész testét-lelkét,és nem engedi másra gondolni,csak a vágy tárgyára.

Vágy,ami megborzongat és makacsul arra késztet,hogy valósítsuk meg célját.

De ugyanakkor a megvalósulás a vágy halála,hiszen csak arra lehet vágyni,ami még nem a miénk.A vágy csak a meg nem levőre irányulhat.

A vágy célja,hogy megkapjon valamit,amit szeretne és a beteljesüléssel meg is öli magát.

És a vágy egy nagyon rossz érzés.Rossz,mert a vágy sóvárgás valami után,amit szeretnénk elérni.Egyfajta kielégítetlenség-érzés.

Ma rengeteg dolog után vágyakoztam.

Először is vágytam rá,hogy bár lenne BKV,mert nem szívesen gyalogolok fáradtan a moziig.Aztán láss csodát:lett.Na,nem arról van szó,hogy nem volt sztrájk,hanem arról,hogy láttam a 4-6-ost közlekedni.Tökéletes,gondoltam,nekem pont arra van szükségem.Olyan boldogságérzetem támadt,hogy azonnal felhívtam Morcit,hogy elújságoljam neki.Szinte extázisban voltam.Kis dolog,nagy boldogság.

Aztán vágytam egy Raffaellora.Jobban vágytam rá,mint eddig bármikor.Nagyon rossz volt.A pénztárnál sorban állva,arra gondoltam,hogy ott nyomban felbontom és megesezk egyet.Azt hiszem leeshetett a vércukrom,vagy ilyesmi,mert még nem ettem semmit azidáig. Aztán ettem rendes kaját is(tavaszi tekercset,ami Morci szerint fúj,Zsu szerint meg fini,nekem jólesett)El is múlt minden kajára irányuló vágyakozásom.

(A kínaiban közben rájöttem-Kicsim,te most ugorj egy részt-hogy nekem nagyon tetszenek az ázsiai pasik,mert olyan kis édesek.És milyen finom kajákat tudnak főzni...hm...mennyei) 

Aztán vágytam arra,hogy otthon legyek.Na,ez egy olyan vágy,ami csak reggel teljesül be(mondjuk lényegében el is múlt)Az egész egy pillanatig tartott.A Népszínház utcán jöttem hazafelé,és van a ott valami ház,amit vakolnak.Beszagoltam a nyitott ajtón és eszembe jutottak az otthoni nyarak,amikor festettünk.Imádtam a vakolat és a friss,nedves festék illatát.Ez azt hiszem nem is annyira vágy volt,mint pillanatnyi nosztalgia. 

Aztán van valami,amire folyton vágyok:és az Ő közelsége.Olyan,mintha száz éve nem láttam volna,pedig szerdán még együtt voltunk.De ez így szokott lenni,szerelmes embernek máshogy telik az idő.A vele töltött órák másodpercnek,a nélküle töltött másodpercek óráknak tűnnek.Vágyom rá a nap minden percében,mert olyan Ő,mint a levegő:sokszor észre sem vesszük,mennyire fontos számunkra,mert természetes,hogy van,de ha hirtelen megszűnik velünk lenni,fulladni kezdünk és azt érezzük,az életnek vége lenne,ha nem lenne többé.Ez most megint kezd nyálas lenni,úgyhogy azt hiszem visszafogom magam.

És van még egy vágy,amit folyton érzek,ha Vele vagyok,vagy ha rágondolok.Olyan bizsergető érzés.Mindennél nagyobb erejű vágyakozás.Vágy és szenvedély összhangja,melynek végén csodás a beteljesülés.Vágy,mely nem csak bennem él,hanem Benne is,és ettől olyan szép az egész.De erről meg nem illik írni,épp elég az is,hogy gondolok rá:)És akinek tudnia kell,az tudja,hogy hogy érzek ezzel kapcsolatban.