Kellemes éjszaka köszöntött ma ránk.

Éjjel fél kettőkor ébredtem, akkor hirtelen még nem tudtam, hogy mire. Norbi világosított fel, hogy éppen akkor nyomta valaki a kapucsengőt. Kimentem vizet inni, és látom, hogy az egész család a bejárati ajtó előtt áll, kintről pedig hangok szűrődnek be. Úgy lesik a hangok gazdáit, mintha valami érdekes történne kint. Számomra érdekesnek ugyan nem mondható, inkább dühítő, hogy a szomszéd lakást bérlő fiatalok totál részegen, vagy éppen belőve ordítoznak előttünk. Az egyik, valami csaj (bár a hangja olyan mint egy frissen serdült kretén fiúcskáé) válogatott káromkodásokat ismételget (hogy a vele lévőknek, vagy csak úgy önmaga szórakoztatására, az nem derül ki).

Eltart egy darabig, amíg kiörömködi magát csodásan fejlett szókincse miatt (mely a f@szszopótól a geciig terjed), majd elmennek. A család ekközben fenemód élvezi, hogy a kukucskálón keresztül figyelemmel kíséri az eseményeket (hiába, Mónika show fanok). Állítólag hárman vannak, én nem nézek ki. Míg a többiek jól mulatnak, engem szétvet az ideg, mert aludnék, de már nem tudok, és az sem tölt el különösebb örömmel, hogy Norbit idehívtam és esetleg ő sem tud pihenni. Hangot adok a negatív érzéseimnek, erre még én vagyok a rossz, amiért savanyú ábrázatommal elrontom mások mulatságát. Kisebb szóváltásba keveredek apuval, ami miatt már végképp nem tudok elaludni, noha a kedves szomszédok a látszat szerint befejezték az ingyencirkuszt. Feltételezem ekkor, hogy mivel a két normálisabb már korábban távozott megkeresni az elveszett lakáskulcsukat, az alpáribb nőszemély nyugovóra tért a lift előtt.

Mire sikerül megnyugodnom és elhessegetnem a fáradtság szülte rémképeket, miszerint ezek berontanak és lemészárolják az egész családot, újra hallom kellemesnek nem nevezhető hangjukat. Visszatértek. Ezzel gondolom felébresztették az édesdeden alvó példányt, aki már barátainak is elismételte az egyedül begyakorolt kedvenc szavakat.

Ez eltartott egész mostanáig. Néha egész tűrhető csend támadt, el-elmentek liftezgetni, visszatértek kiabálni és szórakoztatni a népet. Szidják egymást, mint a bokrot, keresik a cuccikat(táska, telefon, kulcs, bővül az eltűnt tárgyak listája). Unalmukban felöltöztetik az ajtó előtti nagy fémdobozt (gőzöm sincs mi az), rángatják a vaskaput, mintha az majd kinyílna előttük.

Aztán újra eltűntek és úgy tűnt csend és béke honol hajnal háromkor a Nyár utca 5-ben. De persze, mint egy színdarabban, itt is bejönnek új karakterek, ha már laposodik a sztori. Két új szereplővel bővült házi kabarénk: az egyik egy bundás nő, a másik egy kutyás, valószínűleg a lakás tulaja. Az előbbi kétszer tűnt fel, az utóbbi egyszer. Mindketten heves kopogásba kezdtek, miközben veszettül kérlelték „Gyöngyvért”, hogy nyissa ki az ajtót.

Nekem közben kiment a szememből az álom, már ideges sem vagyok és szívem mélyén azért reménykedem, hogy ha ki nem is rakják őket, de egy alapos lebaszás kijár nekik. És ha ez tovább folytatódik (mert ez már a második ilyen eset, bár a tegnapinál legalább be tudtak menni a lakásba) akkor én magam fogom nem éppen kedvesen megköszönni a jószomszédi visekedést.