Egy pasin általában a szemeit nézem meg először. Ha az szép, akkor a külseje már gyakorlatilag elnyerte a tetszésem. (Persze sokat számít még az összhatás is).

Neki különösen szép szemei vannak. Az imént találtam egy képet, amin a szokásosnál is nagyobbak a szemei. Hatalmas, már-már szokatlanul nagy, csodálkozó szemek. Imádom azt a képet, és imádom azokat a szemeket.

Akkor szokott ilyen nagy lenni a szeme, amikor nagyon magyaráz valamit, és a szemei csak úgy düllednek. Egyszerűen képtelenség olyankor nem rá figyelni. Mintha azok a nagy szemek azt akarnák mondani, hogy most ne foglalkozzak semmivel, csak azzal, amit ő mond. Mintha húznának magukhoz és én nem tudom levenni róla a tekintetem.

Imádom ilyenkor nézni. Árad a lelkesedés abból a gyönyörű tekintetből. Olyankor kicsit elmosolyodom, ő pedig észre sem veszi, csak mondja, mondja és mondja.

Én pedig csak nézem, és arra vágyom, hogy bár az idők végezetéig nézhetném.