Reggel nagyon korán ébredtem. Éreztem is, hogy nagyon fáradt vagyok, szóval sejtettem, hogy nem alhattam túl sokat. Megnéztem az időt a telefonon, szokásomhoz híven. 06:04 volt, szóval nagyon-nagyon-nagyon korán. Vissza akartam tenni a fejem a pihe-puha (és ezt a szót három különböző módon láttam leírva, szóval lehet helytelenül írtam) párnára, amikor megláttam azt a lényt. Ijesztő volt és gusztustalan. Apró volt, talán egy centi lehetett és szürke. Nem volt lába, legalább is nem láttam, inkább kúszott, mint a kígyók. Még most is kiráz a hideg és elfog a rettegés, ha eszembe jut. Az ágyam szélén ült/állt, mit tudom én mit csinálnak ezek a dögök. Szerintem bámult is, mert amikor ijedten húzódtam hátra, elindult. Az ágy legszéle felé tartott, talán le akart menni, amikor elkezdtem lesöpörni az ágyamról. Féltem, hogy hozzá kell érnem, ezért egy tollal lökdöstem lefelé, ugyanakkor attól is féltem, hogy kárt teszek benne és gusztustalan vére a lepedőmre fröccsen. De olyan gyorsan történt minden, hogy ezt a pillanat törtrésze alatt gondoltam végig, és vadul kapálózva tüntettem el azt a valamit. Hiba volt, mert a tudat, hogy még mindig a szobámban van és talán szaporodni is fog, heves borzongással fog el. Fogalmam sincs mi volt az, valami puhatestű rovar és nagy valószínűséggel a nyitott ablakon jött be. Ezek mindig ott jönnek. Az ember már sosincs biztonságban. Ezentúl nem alszom nyitott ablaknál, bármilyen nehéz is lesz. De én irtózom ezektől és az, hogy még az ágyamba is bemásznak, már mindennek a teteje.

Lehet, hogy paranoiás vagyok, de van egy olyan félelmem, hogy ezek elszaporodnak és egyik reggel, amikor kelnék fel az ágyból, élő bogárszőnygre lépek. Csúszkálnak a lábam alatt a nedves és hideg testükkel, mozognak és csiklandozzák a talpam, én meg eltaposom őket és érzem, ahogy folyik belőlük a hideg és undorító vér.

Vagy csak belegondolok, hogy amíg aludtam, ez a valami a bőrömön mászott, a hajamba is belement (tényleg, hála neki, ma megint hajmosás. Ki tudja hányan vannak a hajamban:S). És olvastam régebben egy cikket, hogy egy ember életében átlag 10 pókot nyel le. Én szoktam nyitott szájjal aludni, és ez az izé olyan pici volt, hogy ha csak résnyire nyitom a szám, akkor is bele tud mászni. Lehet, hogy pár ilyen rovart le is nyeltem az éjjel? Rossz rágondolni is. A rémségek könyve 3-ban volt egy jelenet, amikor a csajnak a szájába bemászott egy pók álmában, reggel pedig egy dudor volt az arcán. Azt hitte pattanás, kinyomta és ezernyi pók mászott ki belőle…az egész fején, az agyából, mindenhonnan. De nem csak szájon át tudnak belém mászni, hanem a fülemen vagy az orromon keresztül is. Bele sem merek gondolni, hogy ott buliznak a testemben.

Aztán megnyugodtam kicsit, és visszafeküdtem azzal a tudattal, hogy az ágy széle felé nem szabad fordulnom, csakis szigorúan a fal felé, mert ott tudtommal nem volt invázió. Ekkor megláttam a falon egy erőteljes fénycsíkot. Épp napkelte volt. Kinéztem az ablakon és ott volt. A tornyom felől kelt fel a nap (nyilván ezek szerint ott van kelet) és olyan volt, mint egy izzó tűzlabda. Szerettem volna megérinteni, megfogni, érezni, hogy kellemesen meleg. (Jó, nyilván forró, de ezt álmosan nem gondoltam végig). És eszembe jutott a remény. Gábor szerint a remény hülyeség, mert olyasmi után vágyódik, ami soha nem lesz a miénk. Szerintem meg ez a felfogás a hülyeség. Hiszen a világon nincs elérhetetlen. Emberek járnak a világűrben, képesek embereket klónozni (még ha tiltott is) , égigérő épületeket építenek…és még higgyem el, hogy vannak lehetetlen dolgok? Volt idő, amikor az emberek lehetetlennek tartották, hogy a telefonnal majd képesek lesznek más városban, más országban, más földrészen élő emberekkel beszélni, most pedig mindenféle vezeték nélkül, wifivel beszélgetek az egyik barátnőmmel, aki 160km-re van tőlem. És higgyem el, hogy létezik a lehetetlen? Szerintem lehetetlen az, amiről lemondunk. És pont a remény hiánya vezet a lemondáshoz. A felkelő nap döbbentett rá, hogy az életben mindig vannak új esélyek, lehetőségek. Minden nap egy új lehetőség arra, hogy valamit elérjünk, hogy éljünk. Hogy bármilyen kilátástalan is a helyzet, mindig van egy új nap, amiben ott ég a remény.

És nagyon hálás voltam annak a tűzlabdának, hogy ezt ma megmutatta nekem. Még akkor is, ha várhatna az ébredéssel addig, amíg én is kialszom magam. Bár, igaz, ami igaz, ő sokkal korábban fekszik, mint én. Talán példát kéne róla vennem és akkor jobb lenne vele a viszonyom.