Elgondolkodtam a rózsán, amit első találkozásunkkor kaptam Tőled. Mennyire szép volt, mennyire üde és mennyire örültem neki a szívem mélyén.

És eszembe jutott, hogy a rózsám olyan, mint a kapcsolatunk. Minden virágnál a bimbó a legszebb. Amikor még csak éledezik, még nincs szépsége teljében, mégis ott van az a megfoghatatlanul csodás várakozás, hogy milyen lesz, amikor szirmot bont. Amikor csak nézzük és szagolgatjuk az apró, csukott szirmokat, hogy hátha kiszűrődik kelyhéből valami kis illat. És minden illatot lelkesen szívunk magunkba. Így indultunk mi is. Kicsi bimbó volt a kapcsolatunk az ismerkedés kezdetén. Nem tudtunk egymásról semmit, mégis mindenre kíváncsiak voltunk. Gyűjtögettük az információ morzsákat, hogy egyre közelebb kerüljünk egymáshoz.

És eljött a várva várt nap: a virág kinyílt és végre megláttuk azt, amire annyit vártunk. Hogy egy virág mennyire lesz tökéletes, azt nem lehet látni a bimbóból. Talán a legszebb virág lesz belőle, de lehet, hogy kicsit tökéletlenebb, mint a többi. De hogy mi milyennek látjuk, az már tőlünk függ. Attól, hogy csak a szirmok tökéletességét keressük-e vagy egyszerű csodálattal tekintünk arra a virágra, amit szeretettel nevelgettünk. Hogy azért fektettünk-e bele energiát, hogy létre jöhessen, vagy hogy szépségében gyönyörködhessünk és dicsekedhessünk vele mások előtt. Én a rózsát értékeltem, azt hogy vártam, hogy akartam. Te viszont elvesztél a formák és illatok megtévesztő világában. Tökéletességet akartál, és csalódnod kellett. Minden szép, ha szépnek akarod látni.

Néztük a virágot. Én örültem neki, boldog voltam. Te tudomásul vetted, hogy létezik, de nem foglalkoztál vele. Lemondtál róla és új bimbókat nevelgettél másokkal. Talán szebbek lesznek, talán tökéletesebbek, meglehet. Az én rózsám nekem szép volt, és kedvem telt benne, ahányszor ránéztem. Majd elhervadt, mint idővel minden virág. Ne hidd, hogy csak a csúnya virágok hervadnak el, a legszebbeknek is ez a sorsuk. Sajnáltam, hogy fonnyadtan kellett látnom, de nem dacolhattam a sorssal. Te legyintettél egyet: „hiszen nem kellett nekünk”. Én azonban szomorúan simogattam bársonyos szirmait.

Ha egy rózsa elhervad, két dolgot lehet vele tenni. Kidobhatjuk, mintha sosem lett volna, de eltehetjük emlékbe is. A mi kapcsolatunk is ilyen. Hogy mit kezdesz vele, az emlékekkel, hogy lesznek-e egyáltalán emlékeid, az már csak a Te döntésed. Én minden emléket megőrzök, mint ahogy a rózsámat is megőriztem. És csak remélni tudom, hogy ha más nem is, de legalább egy szirom marad majd utánam valahol az emlékeid legmélyén.