Végre sikerült nagyjából olyanná tennünk a lakást, mint ahol élnek is.

Én már hétfőn beköltöztem. Hajnalban keltem, ötkor indult a buszom, nyolcra fel is értem Bp-re. Utána egy gyors kajálásra volt időm (jól ugyan nem laktam) és rohantam ki Újpestre a lakáskulcsokat átvenni a csajtól, akitől béreljük. 

Nagyon aranyos, és közvetlen nő. Mosolyogva jött és puszi-puszi. Meglepett, mert nem vagyok az a puszilkodós fajta. Idegenekkel legalábbis nem. Ezek után vigyorogva mentem vissza a koliba, ott pedig azonnal csomagolni kezdtem. Végre nem kell ott lennem. Vége a gyökértelen létnek, újra részem lehet abban a csodában, amit úgy hívnak, hogy család.

Igaza van a szobatársamnak, elég idős vagyok már, hogy önállósodjak. Ment is majdnem két évig, de mit ér az egész, ha közben boldogtalan vagyok? Nekem Pesten nincs pasim, mint neki. Nem járok el a barátaimmal (barátaimhoz) mint ő. Nekem annyit jelent az önállóság, hogy ülök a koli szobában, vagy a számítógépteremben, vadidegenekkel beszélgetek (néha érdektelen dolgokról) és eszem a soknapos főtt kaját. Tanulni sem tudtam ott (jó, nem is nagyon igyekeztem).

Nekem szükségem van a családomra. Szükségem van arra, hogy érezzem a felém irányuló szeretetet, minden nap. Hogy ne legyek magányos.

És már nem is leszek.

Szóval izgatottan repkedtem végig a szobán, miközben az utolsó szögig összeszedtem minden cuccomat. Millió csomagom lett, és két bőröndöt kellett kölcsön kérnem, hogy mindent elpakolhassak. Még jó, hogy egy kollégiumban bőröndből van a legtöbb. Bazi nehéz csomagokat csináltam magamnak (és az egyik barátnőmnek, aki volt olyan kedves, hogy felajánlotta a segítségét.) Iszonyú nagy kínlódással sikerült eljutnunk ide a bőröndökkel, miközben az izzasztó melegben még kabátot is adtam szegénykére, mondván, hogy kevesebb helyet foglal, ha testen hozzuk ide.

Évinek nagyon tetszett a lakásunk (naná, végülis én ragaszkodtam ehhez, nekem meg jó az ízlésem). Én gyorsan elpakoltam mindent, majd vissza a koliba, és elhoztam még egy adag cuccot. Úgy terveztem, hogy itt is alszok már. 

Este felhívott szobatársam, hogy hiányzom neki. Sírdogált is kicsit, hiába mondtam neki, hogy attól, hogy nem alszom ott, még nagyon sokat fogok a nyakán lógni. Még unni is fog. Végül úgy alakult, hogy meglátogatott este 10kor, és ilyen-olyan okok miatt itt is aludt.

Kedden reggel meg jöttek anyuék. Hozták a többi csomagot. Mostanra sikerült mindent a helyére tennem, és egész otthonos lett a szoba. Még van mit alakítani rajta, de egyelőre megteszi.

Voltunk a kínai piacon is, meg összevissza a városban. A lábamat bokától lefelé már nem is érzem. Először fájt, mostanra viszont eluralkodott rajta valami tomba zsibbadás. Ráállni viszont nem nagyon bírok. Pedig holnapra állatkertet terveztem. De nem hiszem, hogy lesz belőle valami. Mindenki úgy ki van purcanva, mint én. Itt csak döglődés lesz legalább a hét végéig.