A hétvégén rögtönzött keresztelőt tartottunk, pontosabban tartottam. Az új kiscicáinknak adtam neveket. Eddig azért kellett név nélkül élniük, mert mikor utoljára láttam őket, még túl picik és törékenyek voltak ahhoz, hogy kivegyem őket az anyjuk mellől. Már pedig nem lehet…
Ha a rossz emlékekre és rossz érzésekre gondolok, akkor fáj a szívem. Ezt akartam elkerülni, így gondoltam emlékezem inkább a múlt boldogságára, és akkor majd jó lesz. Ezt tettem. De nem lett jó, mert eszembe jutott, hogy hiányzik az a boldogság, meg hogy neki nem volt olyan szép…
Ma is, mint minden szombaton, kimentünk a piacra vásárolni. És még csak most jöttem rá, hogy mennyire szeretem is én ezt. Ózdnak szerintem egész nagy piaca van, és két részre osztható. Az egész a városközpontban helyezkedik el, mintegy 40-45 percnyi járásra tőlünk. A hozzánk…
A lány csodálkozva nézte a tündért, aki előtte állt. Könnyes szemeit törölgette, hogy meggyőződhessen róla, hogy jól lát. Jól látta. A csodálatosan szép női alak hozzá beszélt. -Töröld le a könnyeidet. Olyan keservesen sírsz, hogy Tündérországig…
Milyen rossz lehet az én könnyeimnek lenni. Vannak könnyek, amik gyorsan megszületnek és ugyanolyan gyorsan el is tűnnek. Az enyémek nem ilyenek. Nagyon sokáig tart, amíg világra jönnek. Hosszú szenvedések árán, a lelkem legnagyobb fájdalmából. És sokáig tart az is, amíg…
A minap valaki azt mondta nekem, hogy angyalok nincsenek. Azt mondta, hogy nekem sem kéne bennük hinnem, mert nem láttam őket. De annyi dolog van, amit nem látunk és attól az még létezik. Mint például a levegő. De ezen elgondolkodtam. Lehet, hogy tényleg nem kéne ilyesmikben hinnem?…
A szerelem csak egy játék. Van, aki nyer benne, és van, aki veszít. Egyszer így, másszor úgy. Persze, mint minden játékban, itt is vannak örök vesztesek és örök nyertesek. És azt sem zárom ki, hogy minél többet játszik valaki, annál nagyobb esélye van a győzelemre. És talán…
|  |
Már nagyon várom a nyarat. Egyrészt, mert vége lesz a sulinak, amit nem csak unok, de még fáraszt is. Másrészt, mert végre itt a meleg és a pihenés. Szeretnék már menni nyaralni is, mert megöl az unalom, és jó időben nem ülhetek a számítógép előtt. Meg a nyáron nem is…