Egy ideje már csodálkozva tekintettem arra a nagy boldogságra, ami körülbelül egy hónapja vagy három hete tört rám. Nem értettem az okát, de leginkább azt nem értettem, hogy miért történik most ez velem, amikor eddig sosem történt semmi jó.

Állandóan mosolyogtam és úgy éreztem, amihez nyúlok, az sikeres lesz. Mintha valami őrangyal vigyázott volna rám. És igazából most is.

Túl tökéletes ez ahhoz, hogy igaz legyen. Túl  gyanús. Ami ennyire jó, annak csak rosszul lehet vége. Nagyon rosszul. Amolyan vihar előtti csend az, ami most van. Legalábbis erre gyanakszom.

Talán a vizsgaidőszak lesz nagyon keserves? Nem hiszem. Engem ez nem nagyon szokott izgatni. Mindig sikerül minden (előbb vagy utóbb).

Kicsit ugyan kiakadtam a héten, mert kedden lesz egy vizsgám (az még nem is vizsgaidőszak!!!), aminek még nem kéne lennie. Jah, púp a hátamra. Mintha nem lenne elég a szünet és karácsony után aggódni, még a karácsonyi készülődésemet is elcseszik nekem.  Hát ez csodálatos. De ennyi rossz történt. Jah, meg talán a hétfői vizsga, amin állítólag lehet puskázni, szóval no para.

Ma voltam gyakorlaton is. Az klassz része az életemnek. Nagyon édi a tereptanárom és lassan mindent megmutat. Hogy mi hogyan működik, mikkel foglalkoznak stb. Persze, tudom, hogy ez a feladata, de nem minden tereptanár ilyen. És mindenki más is kedves velem. Szeretem a gyakorlatot, bár tavaly is szerettem.

Csak még a dolgozatot kell összehoznom belőle és akkor kész.