Azt hiszem, érzem a boldogság illatát. Hogy milyen illata van? Én úgy érzem, hogy olyan, mint a tavasz. Olyan, mint amikor az ember kiáll egy tavaszi reggelen az udvarra és beleszagol a levegőbe. A levegő friss, és szinte az egész testét átjárja. Nincs túl meleg, de már hideg sem. A napsugarak az egész lelkét beragyogják. Ilyesmit érzek most én is.
Nem történt semmi különös, ami ezt kiváltotta, semmi szokatlan. Egyszerűen csak kis apróságok ragyogtatják be a lelkemet.
Például az, hogy érzem a hideget reggelente. Tudom, ez most furán hangzik, mert a hideget senki nem szereti. Én viszont minden hűvös fuvallatban érzem a tél közeledtét. November közepe van, már nincs három hét adventig. Utána pedig nagyon hamar eljön a karácsony is. Anyutól kaptam egy új kabátot. Elég meleg, szóval a hideg már nem gond. Az advent pedig már maga a csoda. Mivel egy éven át várom a karácsonyt, nem esik jól, hogy maga az ünnep három nap alatt lemegy. Szeretem megtoldani az adventtel is. Nekem már az is ünnep.
Másik boldogságom az, hogy az internetnek hála már nem vagyok magányos. Mindig ismerkedem valakivel, beszélgetek. Tudom, ez nem olyan, mintha személyesen találkoznék valakivel, de annyira jó. Mindig új emberek vesznek körül, és még csak ki sem kell mozdulnom a melegből és a biztonságot nyújtó falak közül. Az egész világ itt van velem. És jövő héttől már otthon is lesz internet, szóval semmi akadálya annak, hogy teljesen és végérvényesen netfüggő legyek. Ez nem rossz, szerintem. Nem érzem, hogy káromra lenne. És most ez tesz boldoggá. Lehet-e valami rossz, ami képes elérni azt, hogy boldog legyek?
Ezen kívül végre úgy érzem, hogy megtaláltam a helyem a koliban is. Sokáig tartott, majdnem másfél évig. Na de jobb későn, mint soha. Ez azt hiszem Évinek köszönhető, akivel mostanában elég sok időt töltök. A szomszéd szobában lakik, és meg tudom vele beszélni a dolgaimat. Ő meg imád beszélni, szóval, amikor egyszerűen nem akarok beszélni semmiről, csak hallgatni, ő akkor is ott van. Megtöri a magány okozta monotóniát, és segít, hogy ne készüljek ki idegileg.
A közelgő reggaeton buli is örömmel tölt el. Igaz, még jegyet sem tetettem el, de majd jövő héten elintézem. Pont a szülinapomon lesz. A 21. szülinapomon. Néha kicsit elszomorít, hogy velem is rohan az idő, és a tudat, hogy én sem leszek fiatalabb, csak öregebb. Azt hiszem, valami számvetést kéne csinálnom. Átgondolni hol tartottam egy éve, és hol tartok most. Nem hiszem, hogy rosszabb lettem, azt sem hogy jobb. Mégis változtam. Apró változások. Sokat tanultam, amióta idejárok. Főleg magamról. A képességeimről, az önbizalomról. Igen, az önbizalomhiányom az egyik leggyengébb pontom. Nem múlt e még, de azt érzem, hogy haladok. Minden nappal többet tudok meg magamról, és a saját értékeimről, már nem érzem magam haszontalannak. Ebben nagy szerepük van azoknak, akik szeretettel vesznek körül, és éreztetik, hogy szükség van rám. Ez az egyik legjobb érzés, ami mostanában bennem van.
Sikerélményem is van. Most több is. Főleg a verseim miatt. Az egyik internetes oldalon fent lesz majd egy. Ez nagyon jó érzéssel tölt el. Sosem tartottam jónak a verseimet. Ragaszkodtam hozzájuk, szerettem őket, de nem hittem, hogy azok is értékelhetik őket, akiknek igazából nem jelentenek semmit. Aztán majd elválik, hogy tetszik-e másoknak. Mert a kommentelők nem kímélik az embert. Egy másik versekkel kapcsolatok boldogság a hercegnős blog kapcsán ért. Vannak, akik rendszeresen olvasták az ottani verseket. Aztán én abbahagytam az írást. 17 rész után már nem tudtam kihozni belőle semmit. Aztán ősszel elkezdtem felrakni különálló verseket. De gondoltam a kutya sem nézi már. Tévedtem. Megint ráakadtak (hála az anime képeknek). És csupa szépet kommentelnek hozzá. Ez erőt ad. Megmutatja, hogy miért is érdemes csinálni ezt az egészet.
A kapcsolataim is rendeződtek. Mostanra elértem oda, hogy nem táplálok haragot senki iránt. Hamarabb engedem közelebb magamhoz az embereket. Minden a helyére állt. Akit eddig próbáltam dühből ellökni magamtól, azt most a kellő közelségben tartom. Annyira közel, hogy ez még ne legyen terhes egyikőnk számára sem, de csak annyira távol, hogy, ne tűnjön el teljesen az életemből. Barátot csináltam belőle. Most tényleg, nem csak úgy elméletileg. És azt, akit olyan szorosan akartam magam mellett érezni, hogy szinte már megfulladt tőle, őt elengedtem. És meglepett, hogy nem is akar elmenni. Hogy igazi barátság van köztünk. Ez a legjobb, ami történhetett. Mert őt soha nem akarom elveszíteni. Már csak az emlékek miatt sem. Szükségem van az ő emlékére. Arra az emlékre, ami minden más kapcsolatot átértelmezett, és ezután is át fog. Az igazi szerelem emléke.
S bár most a szerelem elkerül, (vagy én kerülöm őt) mégis úgy érzem, hogy boldog vagyok. Legalábbis itt és most. Bármennyire is vágyom arra, hogy valaki szeressen, most nem ez a legfontosabb. Ez egy olyan nap, amikor mindennél jobban szeretném magamat szeretni.
