Mostanában rászoktam az éjszakai mászkálásra. Nem bulizni járok, vagy ilyenek (bár úgy lenne). Az egész két hete kezdődött, amikor Évivel beszélgettünk, hogy milyen éhesek vagyunk, és hogy pizzát kéne enni. A legjobb lett volna rendelni, és akkor minden oké, de sajna ez a pizzázhatnék 11körül tört ránk. Olyankor pizzát már nem hoznak ki. Mármint hoznak, de súlyos pénzeket kell fizetni a kiszállításért.Majdnem annyit, mint maga a pizza. Na az úgy meg nem jó játék.

Nyavajogtunk egy sort, elég hosszasan, és talán kicsit idegesítően. Ez a "Jajj, úgy ennék pizzát" "miért nem hozzák ki?" "el kéne menni és ott megenni" "olyan lusta vagyok" "de akkoris pizzát akarok enni". Szóval ment a hiszti ezerrel a számtech terem néma csendjét megtörve. Aztán jött az elhatározás, hogy ha már nincs friss pizza, akkor megteszi a mirelit is. De mi van ilyenkor még nyitva? Hát a Tesco (ami amúgyis szívügyem). Hát volt vagy fél 12. Hogy menjünk oda? Buszok már nem mennek, meg úgy alapból szinte semmi. Akkor legyen Arena pláza, és menjünk gyalog. Az is lett belőle, egy könnyű kis éjjeli séta.

Mikor odaértünk, elkezdtünk válogatni. Aztán a mikrofonba bemondták, hogy három perc múlva zár a kassza. Sietni kellett, és bedobni az elsőt, ami a kezünkbe akadt. Hawaii pizzát vettünk. És ismétlem, mindezt éjfélkor. Mira hazaértünk, volt vagy fél egy, aztán még pizzasütés, meg beszélgetős vacsi. 

Ezt akkor betudtam egyszeri alkalomnak. Gondoltam, spontán ötlet volt, elmúlt, de mostantól korán fogok lefeküdni.

Aztán jött a múlt vasárnap. A szitu kb ugyanaz. Csak most pizza helyett hamburger, és Évi helyett Brigi. Nyávogás és sok gondolkodás nélkül. "Menjünk a mekibe!" "Ok, 10 perc és átöltözöm, az én szobámban tali, ha te is kész vagy." Aztán indulás. Azt hittük az Oktogonig megyünk, mert ott van non stop McDonald's.

Ugye busz megint nincs, gyalog kellett menni a Blahára. Nagyba megyünk a Népszínházon, amikor egy kocsi lefékez. "Figyeld meg, ez miattunk állt meg!"-mondta Brigi. "Ááá. dehogyis"-mondom naivan. Mire a pasi visszatolat hozzánk, és megkérdezi, hová megyünk. Elhűltem. Arra gondoltam, hogy basszus, ennyire nem ismerem az embereket? És győzködött minket, hogy majd ő elvisz. Hát mondanom sem kell, hogy nem mentünk vele.

Ez is lezajlott. De tegnap megismétlődött. Újra meki, éjszakai zabálás, aztán beszélgetés hajnali négyig. Valahogy kezdek hozzászokni az egyre későbbi lefekvéshez.

De ebből már lassan elég, mert nem lesz jó vége. Napközben hulla fáradt vagyok, alszok délután, mint egy kis baba. Éjszaka meg megint nem tudok elaludni.