Cicó ma megkért, hogy fényezzem kicsit. Vagyis valami ilyesmit írt a kommentbe. Hát gondoltam rajtam ne múljon. Próbálkoztam, próbálkoztam, én tényleg próbálkoztam. De valahogy ez nem megy így kérésre. Csak spontán. És ő tudja, hogy mekkora kincs nekem. Az én kis őrangyalszerűm, aki olyan mint a lótuszon csillogó vízcseppek: különleges, tiszta és ragyogó. Pedig nem is látszik rajta. Én elsőre legalábbis nem láttam. A gólyatáborban annyira nem is volt szimpi az első pillanatban. Mert elégedetlenkedő volt, és lázadozó. "Én ezt nem csinálom..." "Engem ne szivassanak..." -hallottam nap, mint nap.Mert minden nap találkoztunk, ugyanis alattam aludt. Mármint nem közvetlenül alattam, hanem az emeletes ágy alsó részén. Aztán valahogy úgy alakult, hogy egész héten vele lógtam (meg Dittivel).De akkor még mindig nem éreztem igazán, hogy mi valaha is közel állhatunk majd egymáshoz. Nem tudom miért, egyszerűen csak ezt éreztem. Aztán egy nappal hamarabb mentünk el a táborból. Együtt. Akkor is éreztem némi távolságot, de ennek lehet, hogy az volt az oka, hogy nem vagyok az a könnyen barátkozó típus. És sosem voltak idősebb barátaim. Nem azért, mert nem akartam, hogy legyenek, hanem mert így alakult. 

Először azt hiszem attól féltem, hogy Cicó túl komoly lesz ahhoz, hogy mi megtaláljuk a közös hangot. Őszintén szólva úgy voltam vele, hogy csak a tábort éljem túl. 

Aztán jött az évkezdés, és mivel senki mást nem ismertem igazán, hozzájuk csapódtam. És akkor jött a kellemes csalódás. Mert Cicó minden volt, csak unalmasan komoly nem. Tök jófej, lehet vele hülyülni, viccelődni. Például az aranyköpéseket is ő fedezi fel elsőnek, amik fölött például én elsiklok. 

De azért van benne komolyság, ha komolynak kell lenni. Amikor egy nagyon megrázó krízishelyzetben voltam (szakítás), akkor ő vigasztalt. Meg sétált velem. Meg szeretgetett, mint valami anyapótló. Meg úgy egyébként is szokta ápolni a lelkem, ha szükség van rá (és nálam mindig szükség van rá)

Állandó pszichológiai rendeléseket tart nekem, ami valljuk be, igazán hatásos.

És a nagy bandázásokat is ő indította el, ami színt visz az unalmas és szürke hétköznapokba. És folyamatosan bővül a "bandatagok" köre. 

De Cicóval minden témáról lehet beszélni a banda nélkül is. Annyira nyitott csaj, hogy egyszerűen bármilyen problémával fordulhatok hozzá. Olyannal is, amit talán a saját anyámnak sem mondanék el.

De ő itt van nekem. Ha nem is örökre (bár jó lenne), de két évre még biztosan. Addig is meg vagyok óvva az összeomlástól, mert van valaki, aki ha kell, akkor a romkból is képes engem újra összerakni.

Éjjen Cicóka, aki olyan tiszta, mint a hóesés és a napsugár a hajnali havon.