Boldog,aki jót nevethet.

Még boldogabb,aki sírhat.

Csak az fájhat kegyetlenül.

Aki kacag,de sír belül.

Téged látni halálos gyönyör

Elmúlik már mind, ami gyötör.

Könnyel mérgez, életemre tör.

Ajkamon a végső lehelet:

Halkan súgni könnyes nevedet.

De nincs erre semmi felelet.

Lelkem szárnya téged átkarol.

Halott szívem égi dalt dalol:

Látlak én még tudom valahol.

Jobb, hogy élve nem lát már szemem.

Én már csak a múltban létezem.

Szívem száguld, bárhogy fékezem.

S mit fizettél mindezért nekem?

Elvetted a régi életem,

S nem maradt más csak a félelem.

A hercegnő tornyában ragad.

S amíg csak él, mindig ott marad.

Szíve az úr, ő csak néma rab.

Tudom, neked szerelmem teher,

És a múltunk eldobva hever,

S nem segíthet senki semmivel.

Fájó szívben mindez el se fér.

Hogy a múltunk vissza sose tér.

És szívemből patakzik a vér.

Megöltél,de nem bánsz semmit,ó

S nincs már semmi,ami bíztató.

Végleg elmúlt minden,ami jó.

És itt most már semmi nem elég.

Fájó tűzben szívem hát elég,

S egy ugrás a biztos menedék.

Nagyot sóhajt még egyszer szívem.

Repülés a puszta semmiben…

…És a Duna újra elpihen.