Ennyivel vagyok közelebb a boldogsághoz.
Most kezdem azt érezni, hogy a diéta nem hiábavaló dolog és eredménye van.
Mivel mérleggel nem rendelkezem, fogalmam sincs, hogy hány kilóról indultam, és azt sem, hogy most mennyi vagyok. Pedig jó lenne tudni, hogy mennyit fogyok, ha már egyszer kínlódok érte.
Azonban annyi biztos, hogy haladok. Lassan, de biztosan. Mérőszalaggal azért lemértem magam, hogy valami eredményt mégis tudjak. Sajnos a hülye fejemmel nem írtam fel a kiindulási értékeket. Azonban péntek-szombat körül végeztem egy mérést és annak eredményét dokumentáltam is. Tegnap délben újra mértem- inkább a kíváncsiság miatt. Az eredmény megdöbbentő volt. Pár nap alatt a hasam 3 centivel lett kisebb. (Ugyan az látszatra még kevés, de így is hihetetlen, hogy van változás).
Persze bármennyire is meglepődtem, reméltem, hogy azért valami történt már. Tényleg keveset eszek és kenyeret, édességet (leszámítva a néha ebédre benyomott műzliszeletet) egyáltalán nem. Rengeteg zöldséget, gyümölcsöt pusztítok el és napi 1,5- 2 liter folyadékot simán megiszok (régen még a max egy liter is ritka volt)
Gondolom nem csak a diéta, de a Lindaxa is sokat segít, hogy haladok a célom felé. Elvileg az éhséget csökkenti, de azt hiszem akkor sem voltam különösebben éhes, mielőtt elkezdtem szedni. Az viszont igaz, hogy kevesebbel is jóllakok, amióta szedem. De még így is nagyon sok szerepe van az egészben az önuralomnak. Kezdetben a külsőm miatti elkeseredés adott erőt, hogy ellen tudjak állni a kalóriabombáknak és a fölöslegesen elfogyasztott kajáknak. A fölösleges alatt azt értem, hogy mindig is olyan típus voltam, aki eszik csak azért, hogy érezze az étel ízét, akkor is, ha nem különösebben éhes. Vagy nassol, mert unatkozik. Szóval az ilyen jellegű kajálások ellen nem nagyon véd a Lindaxa, hiszen nem az étvágyammal van a gond, hanem a nasizási vággyal. Azt viszont semmi nem csökkenti, csak ellenállni lehet neki.
Fórumokon olvastam, hogy vannak, akiknek annyira nincs éhségérzetük, hogy minden falatot erőltetniük kell. Na én nem vagyok ilyen. Igaz, eleve csak akkor eszem, amikor már tényleg éhes vagyok, annyira, hogy ennem KELL. Akkor viszont tényleg nem eszek többet, mint amennyi okvetlen szükséges. (Régen megesett, hogy megettem, amit kiszedtem, még akkor is, ha már csak „tömtem” magam vele).
Anyunak tényleg rengeteget köszönhetek, mert nagyon odafigyel arra, hogy legyen itthon mindig olyan kaja, amit gond nélkül megehetek. Gondoson készítgeti a salátáimat is, és próbálja minél változatosabbá tenni őket.
Most ha lehet, még kitartóbb lettem, mint eddig. 3 centi! Ez már haladás. 3 centivel közelebb vagyok a célomhoz. 3 centivel közelebb vagyok ahhoz a testhez, amit szívesen látok a tükörben. 3 centivel közelebb vagyok ahhoz, amire azt mondhatom, hogy ez vagyok én, és szeretem, hogy ez vagyok.
3 centi…kis lépés (bár nagyon rövid idő alatt), mégis minden nagy dolog egy kis lépéssel kezdődik.
