Nem tudom, hogy most hogy jutott eszembe, de nagyon szeretnék hóvirágot.Tudom, hogy ez eléggé nehézkes. Egyfelől, mert most nincs szezonja, másfelől, mert védett.

Amikor kicsi voltam, akkor az erdőben mindig hóvirágot kerestünk, meg ibolyát. Nőnapon pedig az iskola előtt árulták a virágárus nők. Sokszor vettem egy-egy csokorral. Nem azért, hogy bárkinek is adjam, hanem csak magamnak, a szépségéért. És persze olyan is volt, hogy a fiúk vettek közösen és minden lány kapott pár szálat. 

Amikor megkérdezte valaki, hogy mi a kedvenc virágom, sosem mondtam azt, hogy a hóvirág.De talán azért, mert szívem szerint az összes virágot felsoroltam volna kedvencként, és így kiválasztottam találomra néhányat. De tény, hogy a hóvirág egyik nagy kedvencem.

Hiszen olyan kis törékeny. Gyenge, friss zöld szára messziről kitűnik a tél nyomait még őrző tájon, majd ártatlanul hófehér, alázatosan hajló fejben végződik. Mint egy félénk menyasszony az esküvője napján. És ő szimbolizálja a tavaszt. Mintha a napsugarak is jobban sütnének rá, és fényben fürdetnék a hóvirágot. Elég ránézni és az embert elönti a melegség, hogy vége a télnek.

Akarok egy hóvirágot. Akár csak egy szálat is. Nem most, de tavasszal. Vajon mennyire büntetnének érte?