...mármint bejegyeznem. Mert ezer éve nem írtam. És közben annyi minden történt, hogy már nem is tudom mit írjak le belőlük. Vannak dolgok, amik a megtörténésük pillanatában fontosnak tűnnek, majd elveszítik a jelentőségüket.

Na én a nyáron tele voltam ilyenekkel. Nem is jegyzem le őket.

Tulajdonképpen az engem mostanság leginkább foglalkoztató gondolataim más blogban kerülnek napvilágra. Egy titkosabb helyen, igazi nagy titkok.

Ide meg valami történést kellene írnom, de nem érdekel semmi. Sokat bánkódom mostanság. Meg sokat örülök. Mikor hogy. Hullámzok.

Salsára akarok járni, hogy legyen némi mozgásom. De ez most nem jött ide. 

És elkezdődött a suli. Ennek örülök. Néha meg nem. Mert szar érzés, hogy reggel időre kell kelnem. Meg órákat ülni ott. Uncsi. Fárasztó.

Csak a csajok vidítanak fel. Mónika, Cicó, Ditti, Zsu...némi színt visznek a szürke pesti mindennapokba.

Én meg hulla vagyok. De tényleg. És nem tudok már írni sem. Kimentem a gyakorlatból. Ragad le a szemem, és semmi gondolatom.

Csak azért kezdtem írni, mert már esedékes volt. Ez most nem jött össze. Majd talán máskor.