Ma Mónikáékkal kirándulni mentünk. Hosszas töprengés következményeként mentünk el a várba. M. mindenáron az Orczy parka szeretett volna menni, mert az közel van és amúgy is fáj a lába, mert a tegnapi focimeccs stb stb...
Én meg Mónika viszont szerettünk volna valami izgisebb helyet, ami épp azért jó, mert nem egy köpésre van. A Feneketlen- tó és a Gellért- hegy volt a mi javaslatunk, esetleg még a vár. Aztán sok lúd disznót győz alapon mi nyertünk, és a vár lett a tuti ötlet.
Nekem mindegy volt, mert még ott sem jártam. Egy éve vagyok itt, de alig ismerek valamit a városból. Örültem neki, hogy majd Mónika és M. megmutatja nekem a város eme nevezetességét.
Elindultunk, de nem jegyeztem meg, hogy melyik busszal mentünk oda, sem azt hogy hol szálltunk le. De elég barbár utakon mentünk, meg valami útszéli padkára is fel kellett lépni. Ami bokáig érő szoknyában nehézkes kicsit.
De a váraz gyönyörű. Nem olyan, mint amilyennek egy várat képzelek, mert a vár nekem az egri várral egyenlő. Ez inkább olyan úri kastély.
De jó volt elképzelni, hogy én vagyok a hercegnő, ahogy kinéztem az apró lőréseken, meg mintha az alattvalóimra néztem volna a várfalról. Szép is lehetett akkoriban: gyönyörű ruhák, szép vár, mulatságok.
Sajnos az épületbe nem mentünk be, mert az már belépődíjas és most pénzszűkében vagyok Meg időnk is kevés volt. Elsétálgattunk a várudvaron, a szökőkútnál, a sok jóképű turista között.
Aztán mégátmentünk a halászbástyához, mert én még ott sem igen voltam. Legalábbis nem emlékszem rá. Most tetszett. M kicsit nyűgös volt, mert hát ugye a térde...
Én közben mindenféle "történyelmi tényekkel" szórakoztattam szegénykét, hogy ugye amikor a törökök a második világháborúban megölték Babitsot...aztán rájött, hogy minden szavam hazugság. De izgi volt.
És ott is meséltem, meséltem és meséltem. A királylányról, aki a szegény fiúhoz akart menni, de szerette volna, ha az előbb bebizonyítja szerelmét. És ekkor kezdte el építeni a halászbástyát, szerelmi zálogul, egymaga. Évtizedekig építette, de mire elkészült, a királylány meghalt. Sosem ment hozzá szerelméhez. Ez persze nem igaz történet, de olyan romantikus és akár igaz is lehetne.
Meg ontottam magamból a különféle történeteket, amik tényleg jónak tűntek. De nem volt szép dolog elhitetni vele olyasmiket, amik nem igazak és történelmi tényként mondani neki.
Mindent összevetve jó volt az egész nap. Én jól éreztem magam. Aztán meg végre láttam igazi hamburgert is, nem azt a mekis vackot. A baj az, hogy egy lánynál láttam, és nem azt hogy hol vette. Pedig Mónikával már egy jó ideje azt ennénk.
De majd az is meglesz.
