Az elmúlt három éjjel nem aludtam túl sokat. Tegnap fél 11-kor feküdtem le (ez a szokásoshoz képest nagyon korán van). Gondoltam majd kialszom magam. Nem így lett, bár már nem vagyok olyan fáradt, mint mondjuk tegnap. Ami már-már rendszeres, hogy fél 2-2 körül mindig felébredek. 
Aztán, hogy mennyit alszom utána, azt nem tudom, de amikor apu 5 körül hazaér, azt már hallom, és azelőtt már jóval ébren vagyok. Nem is igazán ébren, inkább egész éjjel félálomban vagyok. És pörög az agyam. Nem igazán fontos dolgokon gondolkodom, inkább olyan jelentékteleneken, minden hülyeségen. De nem tudok létrehozni magamban egy ellazult állapotot.
Egyik csoporttársam szerint a telihold miatt van. Meglehet. Én inkább a Lindaxának tudom be, mert az álmatlanságot gyakori mellékhatásnak tüntették fel. Ez nem is zavarna különösebben, mert amikor már nagyon álmos leszek, akkor biztosan fogok majd tudni aludni, illetve annyit most is alszom, hogy kibírható legyen a napközbeni ébrenlét. Ami jobban aggaszt, az az, hogy ma reggel megfigyeltem, hogy erősebben ver a szívem, mint szokott. (Szintén gyakori mellékhatás) Úgy kalapált, mint amikor nagyon izgatott vagyok. Kicsit megijedtem, mert a kevés alvás egy dolog, de ha a szívvel vannak gondok, az már súlyosabb probléma. Még anyuval konzultálok ez ügyben. Csak remélni merem, hogy nem kell abbahagynom a gyógyszert. Legalább ebben a hónapban még nem. Legalább addig nem, amíg nincs valami eredmény.
Egyébként a gyógyszerhasználók fórumán rákérdeztem erre, és azt írta az egyik felhasználó, hogy eleinte vele is így volt, és ne aggódjak, hamarosan elmúlik, ha a gyógyszert már megszokta a szervezetem. Minden esetre kicsit megnyugtató.
Fogyni még nem sikerült. Szerintem egy grammot sem. Pontosan nem tudhatom, mert mérlegünk az nincs, de én nem látok semmi változást. Anyuék szerint biztos, hogy fogytam, mert elég kemény diétát csinálok már 12. napja. Csak ugye a kis súlyveszteség rajtam még nem látszik meg. Mondjuk, anyu már látni vél valamit. Centikben lemértem magam. Sajnos a kezdeti értékeket nem írtam fel, de a hétvégén mérteket már igen. Kb hetente majd mérek újat, hogy van-e minimális eredmény. Mert ha van, az motivál, hogy megéri kínlódni.
Egyébként meglepően jól bírom a diétát. Anyu a házi „dietetikusom” nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ne hagyjak ki étkezést, és lehetőleg egészségesen étkezzek, ne csak koplaljak ész nélkül. Először azt hittem, hogy hajlamos leszek némi bűnözésre (főleg édességek terén) és majd neki kell visszarántania, de valójában én sokkal szigorúbb vagyok magamhoz. Azt hiszem, büszke is vagyok magamra, mert sosem hittem, hogy ekkora önfegyelmem van és ilyen kitartó leszek. De megéri, mert minden kihagyott finomság közelebb visz a célomhoz.
A tegnapi nap nehéz volt. Egész nap suliban voltam, így az étkezés nehezebben volt megoldható, mint itthon. Suliban nem ehetek akármit. Nem salátázhatok, meg ilyenek. Azt hiszem nem is ettem eleget és leeshetett a vércukrom. Eddig ez volt ez első ilyen hosszú napom a diéta kezdete óta és nem nagyon tudtam, hogy mennyi kaját érdemes vinnem. Legközelebb erre majd jobban odafigyelek. Mire hazaértem, farkas éhes voltam. Nekiestem a salátának, amiből persze nem bírtam sokat enni, mert azonnal eltöltött.
Később azonban nagyon nehéz periódus következett. A probléma gyökere az, hogy általában éhes ritkán vagyok, kívánós viszont elég sűrűn. 
Talán ez is erősen közrejátszott abban, hogy felszaladtak a kilók. Tegnap este olyan módon erőt vett rajtam az édességet ehetnék érzés, ahogyan már régen nem. Tudtam, hogy kint a szekrényben van még két szem Ferrero rocher. Nagyon szerettem volna megenni az egyiket, holott tudtam, hogy nem lenne szabad. Főleg nem este. A gyógyszer ugyan csökkenti az étvágyat, de mint mondtam, éhes nem voltam. Itt minden rajtam múlt, az önuralmamon, a kitartásomon.
Tettem magamnak egy ajánlatot. Az erős énem megengedte a gyenge énemnek, hogy megegye az édességet, minden bűntudat nélkül, de csak reggel. Ha este ettem volna meg, a minimum az lett volna, hogy másnap valamivel kompenzálni kell, márpedig ennél kevesebbet nem ehetek, mint amennyit most, mert az már nem egészséges. Maradt volna a bűntudat, és az érzés, hogy akaratgyenge vagyok. Próbáltam magam győzködni, hogy egy kis kilengésben még nincs semmi baj és behoztam a ferrero rochert. Nem tudtam megenni. Azt éreztem, hogy ha már ennyi ideje ilyen jól megy, akkor ezzel nem kéne elrontani. Nem a kalóriákról van szó, hanem arról, hogy mit hiszek magamról. És én azt hiszem, hogy erősebb vagyok, mint az édesség utáni vágyam. Mire ezt végiggondoltam, már nem is kellett nekem, már nem akartam megenni.
Reggel viszont, amikor elvben már szabad lett volna, hiszen megígértem magamnak, már egyáltalán nem kívántam. Remélem több ilyen nem lesz mostanában, mert majdnem elcsábultam. Azt hiszem, azt a két szemet neki adom tesómnak. Ne is legyen szem előtt.
Egyébként a csokit nem csak a kalória miatt érdemes kerülni. Anyu egyik ismerősének a lányát a bőrgyógyász tiltotta el, mert állítólag attól lett pattanásos. Szóval remélem az én arcom is letisztul majd, most hogy kerülöm a csokit és a magvakat.
És persze bízom benne, hogy a kilók is peregnek majd le rólam:)
