Ez a kedvenc mondatom a kedvenc exemtől. Még akkor írta, amikor csak ismerkedtünk, de nem találkoztunk. Fogalmam sincs, hogy miért írtam le. Egyáltalán azt sem tudom, miért jutott most eszembe.
Talán régebben még értettem is, hogy újra és újra eszembejut, de mostanság már nem érdekel úgy, mint régen. Már nem rajongok érte. Már nem tölti ki az életemet a remény, hogy egyszer talán újra az enyém lesz. Sokat jelentett nekem. Többet, mint bárki más.
Ő volt életemben a Férfi. Az a mindent elhomályosító szerelem, amihez foghatót sokáig nem hittem, hogy fogok érezni. Voltak utána is barátaim. Szerettem őket, de úgy, mint Őt soha senkit. Minden szakítás után visszavágytam Hozzá. Minden szakítás után reménykedtem, hogy azért lett vége a kapcsolatnak, mert az élet Őt szánja nekem és majd most…Soha nem jött el a az a most, amit mindig vártam, de folyamatosan Ő játszotta életemben a kísértést. A legváratlanabb pillanatokban bukkant fel és állított döntés elé. Soha nem akartam úgy cselekedni, ahogy Ő akarta, de végül mindig az lett, amit eltervezett. Hiába álltam ellent, döntöttem el, hogy nemet mondok, hogy azért sem hagyom magam, valahogy erőtlen voltam vele szemben. Nagyon erősen hatott rám. Olyan volt, mintha hipnotizálna és nekem engedelmeskednem kell. Hogy miért hagytam? Sokszor tettem fel magamnak a kérdést és sok választ kreáltam rá. Többségében Ő a szemét, aki ki akar használni, de aztán megválaszoltam úgy igazából is a kérdést. Kihasználni azt lehet, aki hagyja. És én hagytam. Azért, mert szerettem? Azért, mert tudat alatt én is élveztem, hogy van valaki az életemben, aki elképesztő határozottsággal bír? Mindegy milyen okot keresek, a lényeg, hogy nekem is megfelelt így.
Élveztem, hogy játszik velem. Hogy van ki után sóvárogni és általa megélhetem azt a szerelmet, ami a romantikus versekben és regényekben él. A játékszere voltam. Boldognak akartam látni, de nem érdekelt, hogy én is boldog leszek-e. Őt sem érdekelte. Bántam, a szemére vetettem, de annyira mégsem zavart, hogy tegyek is ellene.
Ma már nem tudna rám hatni. Ma már nem követném vakon. Már nem szeretem. Ő a múlt és az is marad. Szép volt, sok új dolgot kaptam tőle, de már csak a múltam része lehet. Találtam valakit, aki megmutatta, hogy másként is lehet. Hogy nem vagyok alárendelt és nem csak szerethetek, de magam is méltó vagyok a szeretetre. Végre úgy vagyok boldog, hogy nem más boldogsága tesz azzá, hanem olyasmit kapok, ami nekem jó. Most vagyok BOLDOG, és ez a boldogság felnyitotta a szemem. Ha vége is lenne annak a kapcsolatnak, ami most széppé teszi az életem, utána már nem érném be kevesebbel.
